Új LCD-gyárat épít a Sony és a Samsung 1,8 milliárd dollárért
Az elmúlt időszakban több olyan hír keringett az interneten, miszerint a Sony kiszállna az LCD gyártásból. A háttérben valószínűleg a japán elektronikai óriás gyenge pénzügyi eredményei, és az ezt kísérő szervezeti átszervezés állhat. A Sony próbál eredeti tevékenységi köreire összpontosítani, és eladja a sikerei csúcsán kiépített szerteágazó érdekeltségei egy részét, valamint bizonyos üzletágakból, mint például a chipgyártás, teljesen kiszáll. Az LCD-piac azonban soha nem látott mértékben növekszik, minden új innovációra szükség van, így ezen a területen éppen fordított a helyzet, és a vállalat inkább további befektetésekre készül.
A Sony és a Samsung által létrehozott konzorcium, az S-LCD már most is két gyárat üzemeltet a dél-koreai Tangjeongban, most egy harmadik üzem épül a többi szomszédságába, 1,8 milliárd dolláros költséggel. Ez lesz a vállalat második nyolcadik generációs gyártósora, így a 8-2 nevet kapja. Ez a technológia igen nagy, akár 220x250 centiméteres üveg-hordozófelületre gyártott LCD panelek létrehozását teszi lehetővé. A méret fontos szempont nem csak az elérhető legnagyobb átfogó, de a gazdaságosság szempontjából is. Az új gyár évi 60 ezer ilyen alaplapot képes legyártani, szemben a 8-1-es üzem 50 ezres kapacitásával. A panelek 49 százalékával a Sony, 51 százalékával a Samsung rendelkezik majd.
Kapcsolódó cikkek
- Megint árkartell miatt perelnek több elektronikai óriást
- Áttetsző Samsung és LG képernyők
- Samsung LCD tv 3 mm vékony képernyővel
- Energiatakarékos Samsung Ecofit 22 inches LCD monitorok
- Bejelentették az EISA díjazottakat
- Sharp-Sony: vegyes vállalat nagyméretű LCD panelek és modulok gyártására és értékesítésére
- Két professzionális "zöld" monitor a Samsungtól
- Samsung LCD panelek szupervékony kerettel
- Sony-Epson LCD-gyártási együttműködés
- 6,5 mm-es LCD TV a CES-en
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.