Elbocsátások az AMD-nél
Ez az 5 százalék a jelenlegi 16 719 dolgozót alapul véve 800-850 embernek felel meg, egyes spekulációk szerint azonban a karcsúsítás akár 15 000 főre is apaszthatja a cég dolgozóinak létszámát. A hivatalos bejelentésre állítólag nemsokára, az idei első negyedéves üzleti eredmény ismertetésekor sor fog kerülni. Ez még mindig nem ígérkezik túl rózsásnak, tekintettel arra, hogy az AMD-nek nem sikerült a várt ütemben piacra dobnia új négymagos, Barcelona és Phenom processzorait.
Tavaly októbertől decemberig a vállalat az ATI felvásárlási költségeit leszámítva is 97 millió dollár veszteséget termelt, és mindössze 8%-kal adott el több CPU-t, mint a harmadik negyedévben, miközben a PC-piac 15%-kal bővült. A tervezett leépítést az AMD egyelőre nem kommentálta, ugyanakkor a vezetésben történtek személycserék; lecserélték a marketing- és az információs igazgatókat, emellett pedig sokak szerint Hector Ruiz vezérigazgatói széke is inogni látszik.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel után az AMD is jobban szerepelt a vártnál
- 28 nanométeres csipgyártó üzemet épít a GlobalFoundries
- Bűnösnek találhatja az Intelt az EU
- Megszűnik különálló leányvállaltként létezni az ATI
- A 40 éves AMD versennyel ünnepel
- Az Intel az x86-os licencszerződés felmondásával fenyegeti az AMD-t
- Hivatalos az AMD feldarabolása, megalakult a GlobalFoundries
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.