"Mobilsűrűség" alapján jelzi a dugókat a navigációs készülékek új nemzedéke
Persze már eddig is voltak olyan navigációs készülékek, amelyek tájékoztatták használójukat a torlódásokról: ezek azonban alapvetően a közútkezelők és a helyi hatóságok információira alapozódtak. Az új készüléknek, a TomTom High Definition Traffic-nek viszont teljesen más az alapelve, s ez benne a forradalmi újítás: a készülék ugyanis a mobiltelefonok helyzete, sűrűsége alapján jelzi képernyőjén, hogy hol van éppen dugó. Nem kellenek hozzá forgalomfigyelő kamerák, vagy úttestbe beépített érzékelők: bárhol, a legeldugottabb kis útszakaszon is pontos képet ad a közlekedés alakulásáról, s ráadásul - mivel három percenként frissíti adatbázisát - mindig az aktuális helyzetet mutatja.
A készülék működése azon alapszik, hogy ha egy mobiltelefon be van kapcsolva, akkor az általa leadott jelzések kibocsátásának pontos helyét az érintett mobilszolgáltató meg tudja határozni, s ezt - persze a felhasználók személyes adatai nélkül - továbbítani tudja a TomTomnak. Ez utóbbi az így kapott pozíciókat egybeveti az utak elhelyezkedésével, s máris kiderül: melyik útszakaszon van éppen nagyon sok bekapcsolt mobiltelefon - azaz sok ember (s így sok gépkocsi). Ráadásul azt is látni, hogy ezek a kocsik gyorsan haladnak-e, vagy éppen állnak...
Az új TomTom-készülék persze csak akkor működik, ha az adott ország valamelyik nagy mobilszolgáltató cége (amelynek sok mobilelőfizetője van) hajlandó bekapcsolódni az ilyen jellegű együttműködésbe. Az első lépés megtörtént: Hollandiában sikerült megállapodni a helyi Vodafone-nal. A francia lap cikke szerint 2008-ban ezt újabb országok (így például Nagy-Britannia és Franciország) követhetik. A készülék ára 400 euró, s ebben benne foglaltatik az első év folyamatos adatszolgáltatásának díja is. Ezt követően viszont havi előfizetési díjat kell majd fizetnie a használónak, hogy továbbra is mindig pontos képet kaphasson a közlekedési helyzetről: a hollandoknál ennek árát havi 9,95 euróra tervezik.
Kapcsolódó cikkek
- A mobiltelefonos navigáció elterjesztésére összpontosít a Nokia
- Amerikában is sikerrel mutatkozott be a Nav N Go
- T-Systems és BMW Sauber F1 technológiai partneri megállapodás
- RFID: Stratégiai együttműködés a Motorola és az Intelleflex között
- Bluetoothos FM-adattovábbító autókba
- TomTom GO 920: már kapható a magyar üzletekben
- Autós DVD dupla kijelzővel
- A Galileo rendszer várhatóan 2013-ban indul
- Toshiba merevlemez autókba
- Parkolási díjfizetés mobillal bankkártyáról
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.