Várakozáson felüli üzleti eredmény az IBM-nél
Milkovits Gábor, 2008. január 15. 07:30
Az előzetes adatok alapján a vártnál is sikeresebb volt az IBM 2007-es utolsó negyedéve, a bejelentés hatására pedig a vállalat papírjainak árfolyama 10 százalékpontot emelkedett a tőzsdén.
Samuel Palmisano, az IBM elnök-vezérigazgatója hivatalos közleményében elsősorban az IBM széles spektrumot felölelő üzleti tevékenységével indokolta a jó szereplést, hozzátéve, hogy vállalata az európai, távol-keleti és fejlődő piacokon egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A jó eredményben ugyanakkor szerepet játszott a nyomtató-üzletág eladásából származó bevétel, illetve némi árfolyamnyereség is. A hírre reagálva az IBM részvényeinek értéke 10 százalékponttal feljebb szökött, sőt ennek hatására más technológiai papírok is drágultak, például az Intel-éi 2,8%-ot.
Kapcsolódó cikkek
- Adatbáziskezelő szoftvercéget vásárol az IBM
- Adatkezelő céget vásárol az IBM
- Az IBM ötmilliárdért megveszi a Cognos-t
- IBM Advanced Business Partner lett az AAM Technologies
- A Polygon újból IBM Premier Business Partner
- Hazai partnerekkel, hazai környezetre, hazai cégeknek
- IBM: vártnál kedvezőbb negyedéves eredmények
- Az IBM felvásárolja a DataMirrort
- Nyomtatórendszerekre szakosodott az IBM és a Ricoh közös vállalata
- 2010-re nyeresége felét a szoftverektől várja az IBM
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
2024. május 20. 10:27
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59