Veszélyes Cyber-szerető Oroszországból
A program élő embernek kiadva magát a csetek látogatóit magánbeszélgetésbe vonja be, s kiszedi belőlük személyes adataikat: fotóikat, elektronikus címeiket, telefonszámaikat, továbbá különböző honlapokra hívja őket. Ilyen beszélgetést egyidejűleg tíz személlyel tud folytatni szükség szerint vonzó férfinak, vagy temperamentumos hölgynek tüntetve fel magát.
A programot a Botmaster elnevezésű orosz cég dolgozta ki. Honlapja szerint a cég olyan programok írásával foglalkozik, amelyek lehetővé teszik különféle információk tömeges szétküldését internetes fórumokra és vendégkönyvekbe.
Az "automatikus, autonóm ismerkedés" honlapján a kidolgozók azt ígérik, hogy a felhasználók kiválaszthatják a beszélgetés forgatókönyvét - vagyis azt, hogy a program férfival, vagy nővel csevegjen - és adatokat kaphatnak arról, hogy meddig jutott el a beszélgetés. Az érintkezés közben a program dossziét készít arról, akivel beszélget. "Még egyetlen lány sem jött rá, hogy nem élő személlyel cseveg, és a program fél óra alatt átlagosan 10-20 személyt tud 'megdolgozni'" - olvasható a honlapon.
A program ára a BBC orosz szolgálata szerint mindössze 25 dollár lesz, de árusítását a Botmaster tájékoztatása szerint csak februárban szándékoznak megkezdeni.
A kidolgozók állítják, hogy a program semmi rosszat nem tesz, hiszen csakis olyan információkat gyűjt össze, amelyeket a beszélgetőpartnerei önként kiadnak.
A Haker című orosz lap főszerkesztője, Nyikita Kiszlicin kétkedik az ilyen programokban.
"Nem könnyű olyan igazán jó programot írni, amely adekvát módon tudja vinni a párbeszédet, még akkor is, ha ezek a programok úgy készülnek, hogy menet közben fejleszteni tudják ismereteiket. A leleplezésükhöz elegendő megtörni a beszélgetés sablonját: például meg kell kérdezni, hogy bocs, de mennyi 2+2., vagy félre kell vinni a beszélgetést például azzal, hogy Voltál már Finnországban?" - vélekedett a szakértő.
A PC Tools nyomatékosan ajánlja a felhasználóknak, hogy ne keressék fel azokat az oldalakat, amelyeket a CyberLover ajánl, mert ezekről a felhasználóneveket és kódokat tudakoló vírusok kerülhetnek a felhasználók gépére.
A cég szerint a CyberLover egyelőre csakis az orosz hálón létezik, nagyon rövid idő kell ahhoz, hogy "megtanítsák" más nyelvekre, és várhatóan már februárban elterjed az egész világon.
Kapcsolódó cikkek
- Safari-frissítéshibát javít az Apple
- Adatvesztést okozó manipulált USB-stickek
- Tovább gyűrűzik az adatvesztési botrány Angliában
- Karácsonyi ajándékötletek az APC-től
- A magyarok többsége tart az internetes átutalástól
- McAfee: két számjegyű idei növekedés, kkv-fókusszal
- Bővítette termékei tartalombiztonsági funkcióit a phion
- Windows vs. Mac 2007: melyik biztonságosabb?
- Teljes körű kockázatvédelem a Check Pointtól
- Ismét 3 millió ember adatait veszítette el a brit kormány
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.