Az AMD gondjai miatt termékeket halaszt el az Intel?
Az Intellel szerződött tajvani alaplapgyártóktól származó értesülések szerint a cég három négymagos, 45 nm-es eljárással készülő lapkát, a Core 2 Quad Q9300, Q9450 és Q9550 jelzésűeket az eredetileg kitűzött januári időpont helyett csak február-márciusban hoz forgalomba. Az állítólagos ok az, hogy az AMD műszaki problémák miatt nem tudja időben, azaz januárban – legalábbis kellő mennyiségben – piacra dobni saját négymagos Phenom asztali lapkáit, illetve ezek hárommagos verzióit. Márpedig ebben az esetben az Intel új processzorai eleinte szinte kizárólag saját 65 nm-es termékeikkel versenyeznének, ami a vállalatnak nem érdeke. Valószínűbb persze, hogy ha a hír igaz, akkor is az AMD problémái inkább jó alkalmat kínálnak az Intel-nek arra, hogy további fejlesztésekkel tökéletesíthesse egyes termékeit a forgalmazás megkezdése előtt.
Az Intel egyelőre nem erősítette meg hivatalosan a Digitmes értesülését, amelyet egyébként éppen nem hivatalos volta miatt érdemes óvatosan kezelni. A hír mindenesetre jól illusztrálja a számítógépes processzorpiac jelenlegi helyzetét, ahol miközben az erőteljes árverseny miatt megtépázott AMD majdnem egy éve küzd a veszteségességgel, a toronymagasan piacvezető Intel jövőre tovább szeretné növelni részesedését.
Kapcsolódó cikkek
- AMD-előretörés, Intel-megtorpanás a félvezetőpiacon
- Az egy- és kétmagos mikroprocesszor csata tovább folytatódik
- Az AMD és az Intel csökkentette a mikroprocesszorok árát
- Az AMD után az Intel is megnyitja processzorcsatlakozó-platformját
- Alaplapok új Intel és AMD processzorokhoz
- Növelte piaci részesedését az AMD
- Az USA-ban több AMD- mint Intel-processzoros PC kelt el
- Az AMD nyilvános megmérettetésre hívja az Intel kétmagos lapkáit
- Az AMD beperelte az Intelt
- Az AMD meg kívánja törni az Intel uralmát a szerver-mikroprocesszorok piacán
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.