rEVOLUTION szoftverek 15 éve

forrás Prim Online, 2007. december 26. 10:06

1992-ben kezdte meg működését a rEVOLUTION Software a magyar piacon egy saját fejlesztésű termék forgalmazásával. Mára a piac a céget a vezető ügyviteli szoftverfejlesztő és forgalmazó cégek között tartja számon, az ide vezető út azonban nem volt egyenes.

Szoftverpiac a 90-es évek elején

Jellemzően a 90-es évek elején, a rEVOLUTION piacra lépésekor számos kis hazai szoftverfejlesztő cég jelent meg saját fejlesztésű termékekkel. Az első pár év az együtt tanulásról szólt: az alacsony funkcionalitású termékeket a fejlesztő cégek az ügyfelek igényei alapján kezdték valóban piacképessé fejleszteni. Ha az ügyfélnél felmerült egy probléma, a szoftvercég hozzáfejlesztett egy megfelelő megoldást a meglévő termékéhez, és a továbbiakban ezzel a bővített funkcionalitással forgalmazta tovább a szoftvert. A piac nem tudott sokat az ügyviteli rendszerek nyújtotta keretekről és lehetőségekről, nem tudta pontosan, hogy mire valók az ügyviteli szoftverek, a cégek nem érezték szükségét, hogy ebbe a területbe beruházzanak. A szoftverfejlesztők pedig nem ismerték részleteiben az ügyfelek ügyviteli folyamatait. Ekkor még a háttérinfrastruktúra (számítógépek, hálózatok, operációs rendszerek) sem volt elég fejlett ahhoz, hogy nagyteljesítményű és funkcionalitású ERP rendszerek fussanak rajta, vagyis a klasszikus informatikai és az ERP piac is együtt fejlődött.

Valószínűleg ennek a folyamatnak köszönhető a magyar és külföldi rendszerek közötti egyik fontos különbség: míg külföldön viszonylag nagy a fogadó- és alkalmazkodókészség a szoftverekbe beépített iparági know-how iránt, addig itthon ennek üzleti előnyeit, értékeit még kevésbé látják a cégek, és a szoftvert mindenben a saját, jelenlegi működésükre akarják szabni.

A piac kezdeti alakulásának másik következménye az informatikai termékek és szolgáltatások jellemzően alacsony árszínvonala lett. A termékek árazása nem a valódi költségeknek megfelelő kalkuláción alapult, hanem a piac által elfogadott szint alapján került meghatározásra. Az alacsonyan tartott ár azonban nem biztosított olyan bevételt a cégeknek, amely a tartós növekedést megalapozhatta volna. Kevés pénz jutott a fejlesztő cégek méretének növelésére, K+F tevékenységre, így a piacon jellemzően kisebb cégek voltak jelen, és valódi innovációt, fejlesztést, növekedést nem tudtak produkálni. A piac közben hozzászokott az alacsony árszinthez, aminek következtében a szoftverfejlesztő cégek évekig nem voltak képesek a licencek vagy a szolgáltatások árát emelni. Eközben a külföldi árszint a hazai fölé emelkedett, a nemzetközi szoftverfejlesztő cégek K+F-be fektettek, 1-1 termék mögött akár 1000 fős fejlesztői gárdát is képesek voltak fenntartani. A hazai és a nemzetközi piac élesen elvált egymástól.

Nemzetközi rendszerek a hazai piacon


Amikor a nemzetközi cégek megjelentek a magyar piacon, a hazai fejlesztőknek két lehetőségük maradt. Vagy megtartották a korábbi stratégiájukat, belementek az árversenybe és a meglévő ügyfélkörre alapozva megpróbáltak a végsőkig kitartani a piacon, miközben nem dolgoztak ki új konstrukciókat, nem invesztáltak a fejlesztésbe és rendszerint pár év alatt lemorzsolódtak, vagy beléptek az egyik nemzetközi fejlesztő cég forgalmazói körébe, és valódi, nagy funkcionalitású ERP rendszerekkel kezdtek foglalkozni.

2003-ban a rEVOLUTION-ben a görög Q&R S.A. szoftverfejlesztő cég kisebbségi tulajdont szerzett, ami egyértelműen meghatározta a cég jövőjét: a rEVOLUTION a növekedés mellett döntött. A tőkeemeléssel lehetővé vált a cég számára, hogy az új szakemberek és tudás megszerzéséhez szükséges jelentős beruházás révén termékpalettájára felvegye a Microsoft Navision (mai nevén Microsoft Dynamics NAV) terméket. A döntés hatására elérhetővé vált a fenntartható növekedési ütem és a piac felső szegmensébe való belépés.

A fejlődés eredményeként a rEVOLUTION jelenleg a Microsoft egyik kiemelt Gold partnere, az év első 11 hónapjában 10 új NAV eladásával a legeredményesebb partner volt a hazai forgalmazók között, és 2006 után 2007-ben is elnyerte a Kiváló Dynamics Partner címet. A cég a NAV mellett megtartotta és továbbfejlesztette a saját termékeit is, így valóban minden méretű cég számára képes megoldást nyújtani. 2007-ben új néven, új struktúrával és új külsővel jelent meg a mikro- és kisvállalatok számára fejlesztett dobozos termékcsalád, a rEVOL Express, a kis- és közepes vállalatok számára készült Iroda++ integrált ügyviteli rendszer pedig továbbra is Magyarország 3 legelterjedtebb rendszere között van.

A rEVOLUTION Software árbevétele a 2006-os 418 millió forint után 2007-ben várhatóan megközelíti a 600 millió forintot.

A piac ma


A piacon elterjedő nemzetközi ERP rendszerek bevezetése és használata először csak a legnagyobb, kiemelkedően nyereséges cégek kiváltságai volt. Idővel a hazai fejlesztésű középkategóriás rendszerek és a kis számlázó programok fejlődni kezdtek, az ERP rendszerek pedig egyre „lejjebb jöttek”, a piaci olló elkezdett összezárulni.

Az ügyviteli rendszerek és a vállalatirányítási rendszerek közötti határ a paraméterezhetőségben rejlik. Az ügyviteli rendszerek jellemzően a cég működésének átláthatóságában tudnak segíteni, egyszerűen bevezethetőek, könnyen megtanulható a használatuk, de a speciális folyamatok igen nagy számú variációinak lekezelésére alapvetően nem alkalmasak.

A vállalatirányítási rendszerekben ezzel szemben számtalan beállítás van, amit a bevezetés közben speciális folyamatok adott cégnél alkalmazott változatának megfelelően állít be a bevezető partner. Ugyanaz a vállalatirányítási rendszer a különböző beállítási lehetőségeknek köszönhetően egyszerre képes lekezelni egy könyvelő vagy akár egy termelő cég folyamatait is.

A vállalatirányítási rendszerek alsó határa a jól fejlesztett ügyviteli rendszerek felső határát súrolja, és ezen a határvonalon a licencek ára is megegyezhet. A különbség a bevezetésben van: az ügyviteli rendszereket ebben a kategóriában jellemzően legfeljebb 5-10 nap alatt be lehet vezetni, a vállalatirányítási rendszer bevezetése azonban általában legalább 20 napot vesz igénybe a paraméterezés bonyolultsága és fontossága miatt.
A mai piacon már nem a vállalat mérete vagy árbevétele dönti el, hogy vásárol-e bármilyen ügyvitelt támogató rendszert, hanem a cég gondolkodásmódja, a cégkultúra.
A rEVOLUTIONnek van olyan 5 fő alkalmazottal dolgozó ügyfele, aki a Microsoft Dynamics NAV vállalatirányítási rendszerét használja. Egy komolyan gondolkozó, a fejlődésbe invesztálni hajlandó cégnek már kicsiként is komolyan kell gondolkoznia.

Mégis, mit érdemes vásárolni?


A kiválasztásnál nagyon fontos szempont, hogy a piacon elterjedt rendszert válasszunk. Ha egy fejlesztő cégnek sok ügyfele van, az azok által fizetett szoftverkövetési díjból valószínűleg a fejlesztő cég többet tud a rendszer fejlesztésére, bővítésére áldozni. Az ügyviteli szoftver vásárlása bizalmi folyamat: az ügyfél a céges adatainak kezelését teszi le egy termék, egy fejlesztő cég kezébe. Ezért érdemes több szempontot is megfontolva alaposan mérlegelni a választás előtt, és nem az árra hagyatkozni a döntéskor.

Kulcsszavak: ERP Revolution

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52