Taroltak a debreceniek az EuroSkills magyarországi versenyén
A Microsoft és a Cisco december 7. és 8. között rendezte meg közös EuroSkills-Verseny2007 elnevezésű vetélkedőjének középdöntőjét, amely egyben az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny nemzeti válogatója is. A versenynek közel 300 csapat 1200 diákja vágott neki, az első forduló összetett projektfeladatának kiértékelése után pedig a legjobb 25 csapat került a középdöntőbe. A döntőbe bejutott hat csapatból kikerülő legjobb csapat képviselheti Magyarországot a 2008. szeptember 18-20. között Rotterdamban megrendezendő európai döntőn. A döntősök között kiemelkedően nagy számban képviseltetik magukat debreceni diákok.
A középdöntőt megelőzően a versenyző csapatok feladata egy saját informatikai cég kitalálása, megszervezése és működtetése volt, a 21. század behálózott világában. A résztvevők hálózattervezési és -építési csapatmunkában, fejlesztésben és irodai szoftveralkalmazásokban mérték össze tudásukat. A fő kihívás az elképzelt cégnek otthont adó irodaház hálózatának megtervezése, szervereken és szimulátorokon történő installálása, és a nyitóünnepség megszervezése volt. A középdöntő különlegességét az jelentette, hogy már az első fordulóban profi, cégszintű anyagok születtek.
A zsűri a csapatok mind a négy tagját folyamatosan foglalkoztatta az általuk képviselt területen. A Microsoft specialista a részletes feladatlistának megfelelően Microsoft Small Business Servert és Windows 2003 Servert telepített és konfigurált, a Cisco specialista hálózattervezési és -konfigurálási feladatokat végzett a Packet Tracer nevű profi szimulációs szoftverrel, a két office-os szakember pedig céges weblapot, meghívót és egyéb dokumentációkat készített az elképzelt cég nyitópartijára, továbbá adatelemzést és más irodai szoftverekkel megoldható feladatokat teljesített. Az egyes csapattagok által végzett feladatok egy része egymásra épült, a zsűri kiemelten értékelte a több csapattag közös munkája nyomán létrejött produktumot. A legjobb hat csapatot az IT Akadémiák és a Cisco Hálózati Akadémiák oktatóiból álló zsűri előre kidolgozott, részletes és egységes pontozási rendszer alapján választotta ki.
A döntős csapatok és csapattagok:
HTTP Team - Kovács Zoltán, Terdik Sándor, Csősz Ignác, Mezei Zsolt (Debreceni Egyetem)
Exception Team - Oláh Zsolt, Mile Tamás, Zabán Tamás, Nemes Sándor (Debreceni Egyetem)
Future Office Network - Kóré András László, Liebhardt Péter,Müller Dávid, Lám István (Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Jedlik Team - Mészáros József, Nagy László, Szabó Károly, Inotay Krisztián (Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola, Győr)
Team Spirit - Farkas Máté, Szőke Péter, Balog Zsuzsa, Berke Zoltán (Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola, Debrecen)
VIKtory - Kóródi Norbert, Bessenyei Csilla, Radócz Dániel Imre, Czegle Tamás (Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola, Debrecen)
Kapcsolódó cikkek
- Átadták a "Linux 48" IBM szoftver programozói bajnokság díjait
- Kiállítás a <19 Szabadfogású Számítógép verseny díjnyertes munkáiból
- Idén ötödször volt szabad a fogás
- Cisco Navigátor díjat kapott a CIB Bank Zrt.
- Befejeződött a Microsoft WTW ’07 .NET Fejlesztői Versenye
- Elindult a Cisco Vállalkozói Akadémia a CEU Business Schoolon
- Jubileumi Cisco Expo a Web 2.0 jegyében
- Cisco I-Prize díj az új technológiai ötletekért
- Tízmillió dolláros Android-fejlesztő versenyt hirdetett meg a Google
- A Grepton lett a tudásba legtöbbet invesztáló nagyvállalati Microsoft partner 2007-ben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel
A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.