Az Albacomp 70 millió forintos megbízást nyert el
Az Albacomp 70 millió forint összegű megbízást nyert el az Európai Unió Leonardo Nemzeti Irodától. Az informatikai cég vállalta, a program egy korábbi szakaszában kifejlesztett kompetencia-mérő szoftver továbbfejlesztését illetve új nyelvi felületekkel való kiegészítését - közölte az Albacomp Zrt.
Az "Egész életen át tartó tanulási program" keretében elnyert pályázatban a vállalat a "soft-skills" nevű humán készséget és kompetenciákat mérő, webes felületen működő szoftver továbbfejlesztésese és tartalmi bővítése mellett a széles körben való elterjesztést is végzi - áll a közleményben. A pályázati vállalás része, hogy 40 szakképzési intézmény és 80 gazdasági társaság fogja kipróbálni az elkészült szoftvert.
Az Európai Unió által 2000-ben indított Leonardo da Vinci szakmai képzési program fő célja a tanítás-tanulási folyamat eredményességét biztosító, új típusú mérési, értékelési módszerek kidolgozása, kipróbálása és elterjesztése volt, amelyek a felnőttképzésben, szakképzésben hasznosíthatók és alkalmazásukhoz a megfelelő eszközök rendelkezésre állnak - olvasható a közleményben.
A székesfehérvári Albacomp tavaly több mint 15 milliárd forint forgalmat bonyolított.
Kapcsolódó cikkek
- Sybase: SAUC konferencia Magyarországon
- E-útdíj tender: az Albacomp ajánlat mögött nagyvállalatok sorakoznak fel
- Albacomp - ST Electronics: közös tenderezés
- Albacomp: új szervizpartneri kapcsolat és centralizált szervizhálózat
- Távozik az Albacomp vezérigazgatója
- Partneri megállapodást kötött a svéd op5 az Albacomppal
- Új noteszt ígér, ujjnyomatolvasóval, 3G kártyával az Albacomp
- Getac notebook és tablet PC forgalmazó lett az Albacomp
- T-Systems: 100 új munkahely Debrecenben
- Albacomp: jelentős sikerek az új stratégiájával
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.