Az IBM jóslata: a fogyasztó bekapcsolja magát

forrás Prim Online, 2007. november 21. 10:44

Az elkövetkező öt-tíz év egyik legfontosabb trendje az energiaiparban a felhasználók aktív bekapcsolódása lesz az energia-ellátásba – jósolja az IBM új tanulmánya. A megállapítások alapjául szolgáló kutatás során világszerte közel kétezer energiafogyasztót, száz energiaipari vezetőt és több szakértőt kérdeztek meg, akiknek meglátásait ötvözték az IBM iparági tapasztalataival.

Több, egymást erősítő folyamat eredményeként sok tekintetben módosul majd a villamosenergia-termelés módja, irányítása és elosztása. A változások három mozgatórugója az új technológiák megjelenése, a fogyasztók növekvő igénye arra, hogy meghatározzák milyen forrásból kívánják a számukra szükséges energiát beszerezni és a klímaváltozással kapcsolatos reakciók.

A felhasználók szerepe megnő – többé nem akarnak a szolgáltatások passzív befogadói lenni. Energiatudatos vállalatok és lakóközösségek kapcsolódnak majd be termelőként is, hogy biztosítsák saját igényeiket, így olcsóbban, vagy környezetkímélőbb forrásból juthassanak energiához, és értékesíthessék a felesleget. A megkérdezettek több mint felét érdekelné az energia önálló előállítása, amennyiben ennek költsége nem magasabb a piaci árnál.

Ezek a folyamatok a mainál is összetettebb, intelligens, az információtechnológiát intenzíven használó közüzemi hálózatok kialakulásához vezetnek majd, amelyek sok szereplővel rendelkeznek, kevésbé hierarchikusak és diverzifikáltak. Mindez kihat a villamosenergia-szolgáltatók üzletmenetére és stratégiájára is, akiknek sok résztvevőn alapuló hálózati struktúrára, gyorsabban változó piacra és új ügyféligényekre kell felkészülniük. Ezzel együtt számtalan új lehetőség is adódik majd, amelyekre jövedelmező új termékek, szolgáltatások és üzleti modellek építhetők.

A tanulmány elérhető az ibm.com/iibv címen keresztül.

Kulcsszavak: trend IBM

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52