Dell szerverek Solaris szoftverrel
A Dell emellett új szervereket is fejleszt majd külön a Solarishoz, a több évre szóló együttműködésről azonban más részletet egyelőre nem sokat közöltek. Schwartz hivatalos közleménye szerint a megállapodás mindkét cég számára új lehetőségeket nyit; a Dell az operációs rendszerek nagyobb választékának lehetősége mellett közelebb kerül a nyílt forráskódú szoftverközösséghez, a Sun szoftvere pedig a korábbinál jóval több piacra és szélesebb vásárlói rétegekhez juthat el általa.
A Sun és a Dell abban is megállapodtak, hogy együttműködnek a rendszerek érvényesítésében, összehangolt fejlesztésű megoldásokat is kínálnak majd hozzájuk, illetve közösen próbálják megszerezni a külső szoftvercégek támogatását a Solaris-alapú Dell PowerEdge szerverekhez. A Sun Solaris szoftver egyébként a vállalat saját SPARC processzorai mellett az Intel és az AMD lapkáival is kompatibilis.
A két vállalat korábbi kapcsolata korántsem felhőtlen, hiszen komoly riválisok a szerverpiacon. Két évvel ezelőtt például a Sun olyan reklámkampánnyal állt elő, amelyben „egy bizonyos versenytársa” szervereit forróknak és lassúaknak nevezte, hozzátéve, nem csoda, hogy a cég neve a „Hell” szóra (jelentése: pokol) rímel.
Kapcsolódó cikkek
- Itthon is bemutatkozott a Sun Ultra 24
- A Sun bevezette az első Intel alapú munkaállomásokat
- 64 szerver teljesítménye egyetlen T2 alapú Sun rendszerben
- A Sun piacra dobta az első UltraSparc T2 szervereket
- Sun szerverek négymagos Intel processzorokkal
- Éles penge a Suntól
- Az IBM is forgalmazza a Solaris-t
- A Sun 2048 szálú szerver bevezetésére készül
- Sun-nal gyorsul a Vatera.hu
- Sun pengekiszolgáló a "nehézsúlyú" versenyzőknek
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.