Tárgyalást kezdeményez az állampolgárok elektronikus törvénykezdeményezési jogáról az MDF
Az MDF lehetővé tenné az állampolgárok számára, hogy online módon törvényjavaslatokat nyújtsanak be a parlament részére, amennyiben előzetesen regisztrálnak egy külön erre a célra létrehozott honlapon, ahol a már létező jogszabályokról is tájékozódhatnak. A jogszabály-kezdeményezés további feltétele lenne, hogy az indítványozó vállalja a saját nevét és megadja az adatait. Az MDF szerint az e-demokrácia portál segítségével a választópolgárok és a politikusok között egy olyan párbeszéd vehetné kezdetét, amelynek köszönhetően nyitottabbá válna a törvényhozás intézménye.
Az MDF kezdeményezése nem példa nélküli Európában, hiszen Észtországban 2003 óta működik e-demokrácia portál TOM („Täna Otsustan Mina!”, magyar fordításban: „Ma én hozok döntéseket!”) elnevezéssel, ahol a részvételhez csupán egy előzetes regisztrációra van szükség. Az elektronikus demokrácia sikerét bizonyítja, hogy 2003-ban 372 lakossági tervezet futott be, és öt törvényt már ezek alapján fogalmaztak és fogadtak el az észt törvényhozók. Mára az internetfelhasználók 15 százaléka rendszeresen látogatja a szóban forgó e-demokrácia portált.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.