Partneri találkozót tartott a Bull Magyarország

forrás Prim Online, 2007. szeptember 25. 16:34

A Bull Magyarország szeptember 20-án tartotta meg éves partneri találkozóját. A résztvevők átfogó képet kaphattak a Bullban történt stratégiai változásokról, melynek célja a Bull jelenlétének erősítése a hazai és a nemzetközi piacokon.

Az elhangzó előadások az alábbi négy témakörre épültek fel, mint konszolidáció, virtualizáció, Security és Open Source. Az egyes témák általános kifejtése után konkrét Bull termékekről, referenciákról tájékozódhattak a partnerek.  Különös hangsúlyt kaptak a VMware technológián alapuló virtualizációs és konszolidációs megoldások.  A rendezvény külön érdekessége, hogy a desktop virtualizációra ajánlott megoldást, a Virtual PC Center-t a helyszínen ki is lehetett próbálni.

A Bull az elmúlt évek során jelentős szervezeti átalakuláson ment át, melyet a termékek portfoliójának erős átrendeződése követett. Ma sokkal nagyobb a hangsúly a szerver és tárolóeszközökön alapuló megoldásokon  – nyilatkozta Kozák Tamás, a Bull Szerver és Storage Üzletág Igazgatója. Ennek eredményeképp sokkal több, valós piaci igényeken alapuló megoldást tudunk kínálni, mint korábban. További előny partnereink számára, hogy nincs technológiai kényszer, az ügyfelek igényeihez és lehetőségeihez legjobban illeszkedő megoldást kínálhatjuk, saját, OEM vagy éppen Open Source alapokon. A piac számára szintén újdonság, hogy egyedi, más gyártónál nem elérhető termékkel is rendelkezünk, mint például a Fault Tolerant szerver, mely már számos partner és végfelhasználó figyelmét felkeltette. Számomra személyes kihívás még a Magyarországon kevésbé ismert Bull High Performace Computing technológiájának elterjesztése. 

Kulcsszavak: Bull Bull-hu szerver

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36