Red Hat-nyilatkozat az Európai Bizottság és a Microsoft perében született ítéletről
"A luxembourgi Elsőfokú Bíróság mai ítélete a Microsoft-ügyben nagyszerű hír, Európában éppúgy elősegíti az innovációt és bővíti a fogyasztók választási lehetőségeit, mint a világ többi részén. A bíróság megerősítette: a versenyjog nem engedi meg a monopolhelyzetben levő cégeknek, hogy piaci erőfölényükkel visszaélve karanténba zárják a fogyasztókat, és megfojtsák új versenytársaikat" - mondta Matthew Szulik, a Red Hat elnök-vezérigazgatója. "A mi ágazatunkban az interoperabilitással kapcsolatos információk kulcsfontosságúak, és nem tarthatók vissza pusztán azért, hogy kizárják az összes versenytársat. A Red Hat szilárd meggyőződése, hogy a verseny ösztönzi az innovációt és teremt nagyobb értéket, nem pedig a megkérdőjelezhető szabadalmi és üzleti titkokkal kapcsolatos jogok. Cégünk ezért elégedett a mostani ítélettel, és alig várja, hogy részletesen is tanulmányozhassa azt. A Red Hat ezennel gratulál az Európai Bizottságnak, elsősorban Neelie Kroes bizottsági tagnak, amiért kitartásával és bátorságával sikerre vitte az ügyet."
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.