Sikeres pályázás informatikai fejlesztésekre az EUGA segítségével
Ötlettől a megvalósulásig
Az informatikai fejlesztéshez kapcsolódó EU-pénzek lehívása több szempontból sem egyszerű feladat a kis- és középvállalkozásoknak. A cégek általában ritkán hajtanak végre nagyobb informatikai modernizációt, ezért ennek megtervezésére nem rendelkeznek belső erőforrással, szakembergárdával.
Az EU-s pályázatok írására szintén költséges alkalmazni pályázatíró munkatársat. Az EUGA segít az informatikai igények felmérésében, a cég számára legjobb pályázat kiválasztásában, a projekt megtervezésében, kidolgozásában, a sikeres pályázati anyag összeállításában, az előfinanszírozás
biztosításában. A konzorcium tagjai multinacionális cégek magyarországi leányvállalatai, amelyek a tanácsadásba és a pályázatba nemzetközi iparági tapasztalatukat, a bevált nyugat-európai modelleket is beleviszik, a helyi sajátosságok felmérésben pedig magyarországi partnercégek is közreműködnek.
Minden egy helyen
További előnye az EUGA Pályázati Tanácsadónak az egykapus kiszolgálás. Nem kell az ügyfélnek külön felvennie a kapcsolatot pályázatíró, projektmenedzsmenttel foglalkozó céggel, informatikai tanácsadóval, pénzintézettel, az EUGA-nál mindent egy helyen megszerezhet. Az informatikai háttér fejlesztése kulcsfontosságú egy vállalkozás számára. Növeli a versenyképességet, gyorsítja a munkafolyamatokat, segíti a hatékonyabb működést. A 2004-2006 közötti időszakban a vállalatirányítási rendszerek bevezetése volt az egyik legnépszerűbb projektigény az EUGA-hoz forduló kis- és középvállalatok körében. Az eredményeket gyorsan lehet érezni: például gyorsabbak
lesznek a hónap végi zárások, a tételek forgási sebessége nő.
E-kereskedelem: nagy jövő
A már vállalatirányítási rendszerrel rendelkező vállalkozások egyik előrelépési iránya az e-kereskedelemhez kapcsolódó informatikai rendszer kiépítése lehet. Óriási üzleti lehetőségek rejlenek az e-kereskedelemben, amihez júliusban ugyancsak megjelennek pályázati kiírások. Az e-kereskedelmi informatika kiépítése gyorsítja az üzleti tranzakciókat, az eladást, a vételt, a rendelést, csökkenti az infrastrukturális és élőmunka-költségeket.
Pályázás alapdíj nélkül
Az érdeklődő vállalatok több úton is segítséget kaphatnak az EUGA-tól. A www.euga.hu weboldalon folyamatosan frissülnek a pályázási információk, megoldási csomagok találhatóak és egy űrlap kitöltésével pályázási tanácsadást lehet igényelni. Az elküldött kérdésekre a szakértők igyekeznek gyorsan válaszolni és minden vállalkozásnak a céghez legjobban illő pályázati kiírást megtalálni. Az EUGA-val pályázó vállalkozásoknak nem jelent anyagi kockázatot a pályázat beadása, ugyanis csak sikeres és megnyert pályázat esetén kell fizetni. Ráadásul az EUGA vállalja a pályázatírás alapdíját.
A pályázatírásra a szakszerűség mellett a gyorsaság is jellemző. Például a vállalatirányítási rendszerek bevezetésére pályázó cégeknél az első kapcsolatfelvétel és a pályázati anyag beadása között 3-4 hét telt el. A komoly szakértői háttérnek köszönhetően az EUGA-pályázatok sikeraránya
magas. Két és fél év alatt mintegy 100 projekt valósult meg uniós támogatással.
Fókuszban az ICT szektor
Az Európai Unió 2007-tôl a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a pályázati pénzek elköltésénél a versenyképesség növelésére, ami azonban elképzelhetetlen innováció és az innováció motorját jelentô infokommunikációs technológia (ICT) kiemelt fejlesztése nélkül. Így az EU 2007 és 2013 között tízmilliárd euró nagyságrendű összeget fordít az ezekhez kapcsolódó projektekre. Magyarország gazdasági fejlesztési programja keretében pedig ugyanezen időszakban mintegy 2,8 milliárd eurót osztanak majd szét pályázatok formájában. Az Economist Intelligence Unit nemrég megjelent tanulmánya szerint ennek mintegy 5–10 százalékát az ICT szektorban.
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.