Megújult Eger honlapja - egyre több ügyintézés a cél

MTI Sajtóadatbank, 2007. augusztus 30. 09:57

Az elektronikus ügyintézés, illetve a városmarketing elősegítését kívánja elérni az önkormányzat a városi honlap megújításával - tájékoztatta az MTI-t a város polgármestere.

A város ugyanakkor évi 2,5 millió forintért értékesítette a weboldal reklámfelületeit. A pénzt az eger.hu fejlesztésére, illetve egy városi webkamera-hálózat kialakítására kívánja fordítani a település - közölte Habis László.

Ugyancsak nagy felületeket kívánnak biztosítani a város gazdasága szempontjából meghatározó borkultúra marketingjére - tette hozzá.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az elektronikus tájékoztatás egyre fontosabb, mivel a fiatal generációk - egyes kutatások szerint - már szinte alig vesznek a kezükbe nyomtatott újságot.

Ugyanez vonatkozik a turizmusra is, amelynek szervezése teljesen áthelyeződött az internetre. Vagyis ma már egy turisztikai célpont kiválasztása után szinte senki nem indul el anélkül, hogy megelőzően ne tájékozódna a világhálón - mondta.

Emellett az önkormányzat hatékony működtetése szempontjából kívánatos, hogy a hivatalos ügyintézés, időtakarékos módon ne személyes, hanem elektronikus úton történjék.

 Ebben a helyzetben vált szükségessé a honlap megújítása, arculatának újratervezése - tette hozzá az önkormányzati vezető.

A weboldal tartalmát ismertetve elmondta, hogy így lehetővé válik a város történelmi nevezetességeinek megismerése, akár virtuális séták keretében is. Megismerteti a neten barangolókat Eger borkultúrájának történetével, van rajta rendezvénykalauz, eseménynaptár, illetve a város közlekedési megközelítésének lehetőségei menetrendekkel.

A megyeszékhely lakói számára talán a legfontosabb az adóiroda elérhetősége, amely lehetőséget nyújt adatlapok letöltésére, időpont-egyeztetésekre és minden olyan ügyintézésre, amely nem igényel személyes jelenlétet.

Az Üvegzseb címszó alatt, nyomon követhetőek az önkormányzat által kötött szerződések, megtalálható rajta az önkormányzati tulajdonban működő cégek adatai, linkelve a társaságok saját weboldala és folyamatosan friss hírek kerülnek a honlapra - sorolta a lehetőségeket a polgármester.

Az oldal egyelőre magyar nyelven olvasható, de tervezik angol, illetve a városba látogató megannyi lengyel turistára tekintettel lengyel nyelvű változatát is - mondta Habis László.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Tiltás helyett beszélgetés: így válhatunk tudatos digitális szülőkké

Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a szülői példán keresztül is ezt látják a gyerekek. De akkor hogyan válhatunk tudatos digitális szülővé? Egyáltalán mik jelentenek veszélyt az online térben? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.

2024. május 28. 17:38

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52