HDTV, Blu-ray meghajtó a Sony új csúcsnoteszgépében
A Vaio LT HD PC/TV néven futó modell valóban napi használatra tervezett modern televízió, lejátszó és egy nagyteljesítményű PC egyben, ráadásul ultravékony kivitelben. A világon először ennyi funkciót egyben egyesítő gép az ütemterv szerint októberben kerül majd kereskedelmi forgalomba. A tervezett 1900-2900 dolláros ár ugyan vaskos, de a kínált funkciókkal egybevetve tulajdonképpen nem mondható extrémnek.
Az elemzők szerint egyértelműen az új szériás iMac sarokba szorítása volt a cél, a Vaio LT is 22 inches kijelzőz kapott, ám támogatja a CableCard interfészt, és a nagyobb modellek az új, de az USA-ban már egyre szélesebb körben elérhető HDTV-t is képesek kezelni. A beépített 1,3 megapixeles kamera és egyéb extrák szintén vonzóak, ám a szakértők szerint a legfontosabb üzenet az Apple számára a Blu-ray meghajtó és a tv-funkció. Éppen ezt hangsúlyozandó a cég külön AV kapcsolót helyezett el a Vaio LT-n, ami lehetővé teszi a televíziós áramkörök ki-be kapcsolását, miközben a PC-rész változatlanul működik. A gép legnagyobb erénye, hogy az ünnepi szezonra feltornássza a konfigurációk tudását, lépéskényszerbe hozza a többi gyártót, és vélhetően előbb-utóbb sokak örömére kiprovokálja egy TV-iMac megjelenését is.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.