22"-es, 2 milis Asus LCD 2.1-es hangzással
A PG221U típusjelű 16:10-es méretarányt biztosító képernyő 2 ms-os válaszidejének köszönhetően tökéletesen megfelel a játékok, valamint a videók megjelenítésére, ezen kívül pedig annak kontraszthányadosára (2000:1-hez) sem lehet panaszuk a majdani tulajdonosoknak. A monitort továbbá 320 cd/m2 fényerő, valamint 160/170 fokos horizontális, illetve vertikális betekintési szögek jellemzik még. Az élethűbb színekről a fénylő panelfelület ("Color Shine Glare Type LCD Panel"), valamint az automatikus szín-, kontraszt- és élességszabályozó gondoskodik. Érdemes még megemlíteni az úgynevezett Light-in-Motion funkciót is, mely révén kellemes hangulatot árasztanak működés közben a monitor talpában elhelyezett LED-ek. Az USB-hub-ot is tartalmazó LCD talpába két egyenként ötwattos hangszórót építettek, a masszív tartópillérre pedig egy 15 wattos mélynyomót is szerelt a gyártó, így az önmagában pótolja a 2.1-es hangrendszert. Ennyi extra után már valóban csak hab a tortán az 1,3 megapixeles kamera. Csatlakozási lehetőségekként a felhasználók rendelkezésére állnak a VGA, DVI (HDCP-kompatibilis), komponens valamint az S-Video bemenetek.
Az 1680x1050 pixel felbontású PG221U máris megvásárolható a kereskedelmi forgalomban, melynek ára 600 euró (150 000 Ft), tehát jóval olcsóbb, mint a hasonló technikai adottságokkal rendelkező konkurens termékek.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.