Neve miatt pereli a Google-t egy kínai cég

Genda Csongor Zoltán, 2007. július 14. 19:29

Egy kínai vállalkozás benyújtotta keresetét a Google ellen, mivel a két cég neve hasonlít egymásra, és ebből kifolyólag az előbbinek jelentős anyagi kára származik.

A Peking News értesülései szerint a Guge Science and Technology pert indított az amerikai keresőóriás ellen, mivel az az övékéhez nagyon hasonló néven működteti keresőszolgáltatását az ázsiai országban. Ennek az az oka, hogy a kínaiaknak nehézséget okoz a Google szó kiejtése, ezért még 2006-ban átkeresztelték azt "Gu Ge"-ra. Emiatt azonban sokan összetévesztik a két céget, és számtalan olyan érdeklődő betelefonál a Guge-hoz, akik valójában az amerikai vállalat helyi részlegével szeretnék felvenni a kapcsolatot. A felperes azt szeretné elérni, hogy a keresőóriás megváltoztassa kínai szolgáltatásának övékéhez hasonló nevét, mivel alkalmazottaik a számtalan téves hívás megválaszolása végett nem tudnak saját munkájukra összpontosítani, így cégüknek tetemes anyagi kárt kell elszenvednie.

Azt egyelőre még nem lehet megjósolni, hogy mi lesz a per végkimenetele.

Kulcsszavak: Google jog

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36