Augusztusban jön az AMD Barcelona

Milkovits Gábor, 2007. június 30. 20:09

Az AMD bejelentette, hogy augusztusban hozza forgalomba Barcelona kódnevű négymagos Opteron szerverprocesszorait.

A 2 GHz-es lapkák normál és energiatakarékos verziókban is kaphatók lesznek, akárcsak a nagyobb teljesítményű változatok, amelyek a tervek szerint az utolsó negyedévben érkeznek. Az első Barcelona processzoros szerverek megjelenése egyébként szeptemberre várható. Randy Allen alelnök, az AMD szerver- és munkaállomás-részlegének vezetője a sajtónak elmondta, hogy a cég által az első valódi négymagos lapkának tekintett Barcelona minden eddigi CPU-nál jobb teljesítmény/energiafogyasztás arányt kínál majd. A 64-bites első Opteron termékcsalád főként ennek a tényezőnek, illetve a kétmagos platform gyors bevezetésének köszönhette sikerét, az Intel azonban utolsó generációs Xeon lapkáival néhány hónap alatt visszaszerezte az elvesztett piaci részesedést. Az AMD a Barcelonával ismét a maga javára szeretné billenteni a mérleg nyelvét, és ezt alátámasztandó kihangsúlyozták azt a tényt, hogy az új Opteron valóban az első olyan processzor, amely egy szilíciumlapkán tartalmaz négy magot. Emellett az AMD szerint az ő CPU-juk teljesítményben felülmúlja a rivális Intel Xeon 5300-at.

Ha így is van, az AMD-nek akkor sem lesz könnyű dolga, az Intel ugyanis még az idén piacra szeretné dobni „Harpertown” második generációs négymagos Xeon processzorait, amelyek szintén igen előnyös teljesítmény/energiafelhasználás arányt ígérnek, ráadásul a 45 nanométeres gyártási eljárásnak köszönhetően viszonylag olcsón előállíthatók. Az AMD még csak mostanában kezd átállni a 65 nanométeres technológiára, így könnyen megeshet, hogy a 2006-ban kezdődött, és a kisebbik processzorgyártó számára igen kedvezőtlen árverseny tovább folytatódik majd.

Kulcsszavak: AMD processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55