Hamarosan 3 milliárdan fognak mobilozni
A The Mobile Word piackutató intézet a mai napon hozta nyilvánosságra legfrissebb felmérésének eredményeit, miszerint már júliusban eléri a mobilozók száma a 3 milliárdot, év végére pedig 3,25 milliárd személy fog hordozható telefonkészülékkel rendelkezni. A jelenlegi statisztikai adatok szerint olyan 6,6 milliárd lehet a Föld lakossága, így 2007 végére már szinte minden második embernek lesz saját mobiltelefonja.
"Az egymilliárdos álomhatár átlépéséhez húsz évet kellett várnia a szakmának, a kétmilliárdot már bő negyven hónap alatt sikerült meghaladni, s nem egész két esztendő szükségeltetik az újabb mérföldkő eléréséhez" - nyilatkozta John Tysoe, a The Mobile World egyik alapítója.
A piackutató elemzői azt prognosztizálják, hogy az idei mobilértékesítések 65%-a a fejlődő országokra fog esni, ugyanis az utóbbi időben ezekben a régiókban óriási mértékben nőtt a mobiltelefonok iránti kereslet. Ez legfőképpen annak tudható be, hogy a szolgáltatók egyre inkább csökkentik tarifáikat, és a gyártók is egyre több alacsony árkategóriás készülékkel jelennek meg a fejlődő piacokon.
Kapcsolódó cikkek
- Robbanásveszélyesek a hamisított mobiltelefon-akkumulátorok
- Jön az iPhone olcsóbb verziója?
- Blogolásra is alkalmas a Samsung SGH-L760 3G-s telefon
- Szélenergiával működő mobilakkutöltő
- Nokia: mobil kényelem autóban és azon kívül
- Új stílusú Nokia mobiltelefon
- A halál oka: felrobbanó mobiltelefon-akku
- Év végén Magyarországon az iPhone
- Félmillió eladott iPhone
- Órák alatt elkapkodták az első iPhone-okat
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.