Bíróság elé állt a romániai NASA-hacker

Genda Csongor Zoltán, 2007. június 27. 19:06

Romániában elkezdődött annak a fiatalembernek a pere, akit jó néhány amerikai állami intézmény, többek között a NASA számítógépes hálózatának feltörésével vádolnak.

A romániai szervezett bűnözés elleni hivatal a tegnapi napon előterjesztette a 22 esztendős Victor F. elleni keresetet, aki a vádirat szerint nem csupán az Amerikai Űrkutató Központ (NASA), hanem több más állami szervezet, így az energiaügyi minisztérium, valamint az amerikai haditengerészet szervereit is feltörte. A férfi ügyében elsőfokon az aradi bíróság fog dönteni, akit akár tizenkét évi szabadságvesztésre is ítélhetnek. A NASA és a többi amerikai kormányhivatal viszont még kétmillió dollárnyi kártérítést is követel, mivel elmondásuk szerint hozzávetőlegesen ennyi anyagi káruk származott rendszereik feltöréséből. A vádirat szerint a hacker 2005 novembere és 2006 szeptembere között több alkalommal is jogosulatlanul behatolt a fentebb említett állami szervek számítógépes rendszereibe, ahol különböző változtatásokat eszközölt, s ezeken keresztül megpróbált más hálózatokba is betörni.

Victor F. hangsúlyozta, hogy ő nem tagja egyetlen egy szervezett csoportnak sem, és csupán azért törte fel a NASA szervereit, hogy rávilágítson a biztonsági rendszer sebezhetőségére.

Kulcsszavak: Románia hacker NASA

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36