Minden negyedik internetező elárulja a jelszavát
Az Avira biztonságspecialista a napokban tette közzé a közel tízezer személy bevonásával készített felmérési adatait, melyből az derül ki, hogy a megkérdezettek 27,4%-a megosztja közeli ismerőseivel, illetve családtagjaival az általa használt belépőkódokat. A válaszadók 72,6%-a viszont azt nyilatkozta, hogy semmilyen körülmények között nem szolgáltatják ki illetékteleneknek, még a hozzájuk közel állóknak sem passwordjaikat. Az Avira szakemberei azt is kiderítették, hogy a felhasználók 15,2%-a leginkább a családtagokban bízik meg, és azoknak árulja el a világhálón használt jelszavait. Sokan viszont mintegy emlékeztetőül feljegyzik egy papírdarabra belépőkódjaikat, amit aztán hanyagul szanaszét hagynak. A passwordok másoknak való kiadása mellett azonban komoly biztonsági problémát jelent még az is, hogy az internetezők könnyen kitalálható, egyszerű jelszavakat használnak.
Az Avira szakemberei a tanulmány végén arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy az egyik legnagyobb IT-biztonsági kockázati tényező maga az ember.
Kapcsolódó cikkek
- Az e-mail forgalom 65 százaléka spam
- Az EMC felvásárolta a Veridet
- Világméretű iPhone-átverés
- A szervezetek nem tudják szavatolni a személyes adatok biztonságát
- Pointsec termékekkel erősödő Check Point
- Biztonságos online bankolás Boot CD-vel
- 60 millió kalóz-Windows-os PC minden évben
- Kémprogramok leselkednek a felnőtt tartalmak mögül
- Titkos amerikai katonai anyagok hozzáférhető FTP-szervereken
- A csalók lopott hitelkártyákkal adakoznak
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.