Internetes piackutatás indul Magyarországon
Vág András, a Heuréka Research Kft. ügyvezető igazgatója, a GMI Inc. kelet-közép-európai regionális igazgatója az MTI-nek elmondta: a Heuréka Kft. tulajdonjogáért az egymillió dollár alaptőkéjű GMI Inc.-ből 2 százalékos tulajdoni részt kapott. A múlt év augusztusában megalakult és már 110 országban jelen lévő GMI Inc. az idén 3 millió dollár árbevételt vár, jövőre 16,5 millió, 2002-re pedig 33 millió dollárt tűztek ki maguk elé.
A GMI Inc. budapesti igazgatósága 2000-ben 140-150 millió forint árbevételt és 60-70 millió forint adózás utáni nyereséget, két év múlva pedig már egymilliárd forint feletti forgalmat remél. Optimizmusukat alátámasztja, hogy piaci elemzők az internethasználók számának robbanásszerű növekedését és a piackutatás 90 százalékának interneten történő lebonyolítását vetítik előre egy-két éven belül.
Vág András közölte: a módszer további előnye, hogy a számítógépen listákat és mozgóképeket is meg lehet mutatni, továbbá a kényes témák kérdéseit is fel lehet tenni. Az internetes piackutatást kizárólag regisztrált állandó kérdezetti körrel végzik, akik részvételükért kérdőívenként 500-1000 forintot kapnak. Így az internetes piackutatás távmunkalehetőséget, egyben jövedelemkiegészítést kínál a résztvevők számára. Király László, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (Sztaki) osztályvezetője elmondta: a GMI Inc. megbízásából a kérdőívek szoftverét az MTA Sztaki fejlesztette ki és folyamatosan gondozza, ami éves szinten 40-50 millió forintos megbízást jelent.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes tematikus kutatások
- Ünnep a weben
- Ingyenes internet-hozzáférés Olaszországban
- Internetlátogatottság-mérés az AGB Hungarytól
- Méteres felbontású orosz űrtérképek a neten
- Bővíti szolgáltatásait a Fotexnet.hu
- Minőségi javulás a keresőkben, mennyiségi ugrás a szolgáltatásokban
- Felmérés az internetes bankolásról
- Újabb (s)portál
- A VNU Budapest megvásárolta a Startlap portált
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.
Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel a programozási verseny
Az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevét veszi fel a Neumann Társaság által alapított Országos Grafikus Programozási Verseny, amelyet az ELTE IK-val együttműködésben 1998 óta minden évben megrendeznek.
Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra
A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.
Új AOC monitor 100 Hz-es frissítéssel és QHD felbontással
A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.
Drámai változás a Google Hírekben: Nem vehető fel több kiadvány
2024. április 25. napjától drámai változás lépett életbe a weboldal tulajdonosok számára. Az eddig megszokott módon már többé nem vehető fel új kiadvány a Google Hírek kiadói központba (a Google Publisher Center-be).