Mégis kémkedett a Dell után a HP?

Milkovits Gábor, 2007. május 29. 19:16

A Fortune magazin riportja szerint bizonyítékok támasztják alá Karl Kamb volt HP-alelnök azon vádját, amely szerint a cég kémkedett a rivális Dell üzleti titkainak megszerzése céljából.

A Fortune meg nem nevezett hírforrásra hivatkozik, a Hewlett-Packard részéről pedig nem kommentálták a beszámolót. A Dell részéről ugyanakkor elmondták, hogy komolyan veszik az ügyet, így már korábban is teljes és alapos kivizsgálást kértek a HP-től, eddig azonban nem kaptak visszajelzést. Kamb még januárban fogalmazta meg vádját volt munkaadója ellen, miután az beperelte amiatt, hogy a volt alelnök állítólag illegálisan egy síkképernyős televíziókat gyártó vállalkozást indított, mialatt továbbra is a HP alkalmazottja volt. A Hewlett-Packard mintegy 100 millió dollár kártérítést követel, Kamb azonban január végén ellenpert indított amelyben azt állította, hogy a HP amellett, hogy az ő telefonbeszélgetéseit is lehallgatta, 2002-ben felbérelte Iizuka Kacumi-t, a Dell volt japán elnökét arra, hogy szerezzen információt a cég terveiről a nyomtató-ágazattal kapcsolatban. A HP hivatalosan többször is tagadta a vádakat, amelyeket Kamb helyzetét ismerve valóban szülhetett a csupán a kétségbeesés, ám ha a Fortune értesülése igaznak bizonyul, az teljesen más megvilágításba helyezheti az egész ügyet, beleértve a HP tavalyi megfigyelési botrányát is.

A Hewlett-Packard felső vezetése a cégtől a sajtóhoz kikerült bizalmas anyagok ügyében indított vizsgálatot még tavaly, ez azonban enyhén szólva túlment a törvényes, vagy pláne az etikus kereteken. Egyes hírforrások szerint az igazgatók adatforgalmát és telefonjait részletesen és rendszeresen megfigyelték, emellett pedig legalább kilenc újságíróval szemben is hasonlóan jártak el. Emiatt a cég igazgatótanácsa szeptember 12-én megvonta a bizalmat Patricia Dunn elnöktől, aki ezután le is mondott. Utóda, Mark Hurd tévedésnek, illetve egyszeri elhajlásnak nevezte az esetet, ám ha Kamb vádjai bebizonyosodnának, az komolyan érintené az egyébként kiválóan teljesítő, a PC-piacon vezető helyét újra megszilárdító vállalatot.

Kulcsszavak: Dell +céginfo HP

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55