A kkv-szegmens a Samsung IT üzletág fő reménye

Kovács Attila, 2007. május 24. 17:03
Németh László, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezetője és munkatársai ma sajtótájékoztatón számoltak be a cég tavalyi éves és 2007 első negyedéves gazdasági eredményeiről, illetve bemutattá az idén várható legfontosabb monitor-, diszk- és nyomtatótermékeket.
Főbb hírek: egyre inkább a széles képernyős és Vista-kész monitorok eladása kerül előtérbe. Monitorértékesítés terén első helyen áll a Samsung Magyarországon, megelőzve az LG-t. 2007-ben 78 ezer darab LCD monitor eladásával számol a cég, ami 30%-os növekedést hozna 2006-hoz képest. A HDD diszkegységek terén a múlt évben értékesített 136 ezer darabot idén 5%-kal kívánják felülmúlni. Az IT üzletág termékeit illetően erősödnek a kis- és középvállalati eladások, míg a nagyvállalati és állami szektorban való értékesítések jelentősen visszaestek. Jelenleg a legjellemzőbbek az 1-10 darabos vásárlások. Térnyerés várható a Samsung új, UbiSync technológiájú monitorok eladásában. Megjelent a legvékonyabb, 0,74 mm-es monitorpanel, illetve már beépített webkamerás Samsung kijelző készülék is elérhető. Folyamatosan nő a monitorok kontrasztarányjellemzője (most 4000:1 a maximum), létezik már 1 ms-os válaszidejű periféria is. A multifunkciós nyomtatók értékesítése terén  első Samsung hazai részesedése 38%. A különböző nyomtatókészülékek hazai referenciái között megemlíthető a MÁV, Shell és több mint ezer okmányiroda. Újdonság a saját fejlesztésú No Nois színes technológia. A közeljövőben megjelenik a Samsung ML-1630szupervékony kivitelű fekete-fehér nyomtatókészülék.  

A magyar piacon a Samsung IT üzletágának termékei közül a nyomtatók és a monitorok a legmeghatározóbbak. A vállalat a mono lézernyomtatók szegmensében 13%-kal a piac második legnagyobb szereplője, míg a multifunkciósok piacán egyértelműen vezető szereplő: 2005-höz képest 2006-ra 52%-kos növekedést produkált a vállalat, így tavaly már 38%-al vezette a piacot. Magyarország kedvenc multifunkciós készüléke is Samsung-gyártmány: az SCX-4521F készülék tavaly 4500 eladott darabbal került az élre, míg a második helyen is Samsung-termék áll, az SCX-4200, 2700 darabos eladással. Egész Európát tekintve a Samsung Electronics Magyar Zrt. produkálta a legkiemelkedőbb növekedési adatokat az LCD szegmensben, és a magyar leányvállalat büszkélkedhet a legjobb nyomtatóteljesítéssel is. Az LCD monitorok piacán is megerősítette vezető szerepét a Samsung. A 2007-es első negyedévi eladási adatok a tavalyi év hasonló időszakával összevetve világosan mutatják, hogy főképp a 19” és nagyobb méretű, valamint a széles képernyős kijelzők területén volt szignifikáns a növekedés. A 19”-os wide-os monitorok eladását a Samsung például megtízszerezte, de a normál képarányú 19”-os monitorok eladása is 60%-kal növekedett 2006 Q1-hez képest. A  magyar vásárlók 24,7%-a választotta első helyen a Samsung monitorait, míg a soron következő gyártóét csupán 17,2%. Az első negyedévben eladott hagyományos, CRT monitorok 45,6%-a szintén Samsung gyártmány volt, amivel ezen a területen is piacvezető a vállalat.

A vállalat a mono multifunkciós piacon 38%-os részesedéssel vezető szereplő. A Samsung az idei év első felében lép be a színes multifunkciós készülékek piacára két új készülékkel. A CLX-2160N, mint a kategóriájában legkisebb színes lézeres multifunkciós egyéni és kisirodai felhasználásra is ideális, a CLX-3160FN színes multifunkciós lézerkészülék pedig a lehető legkülönfélébb irodai igényeket is kiszolgálja. A CLX-2160N készülék nyomtat, szkennel és fénymásol, mindezt színesben, és a lehető legkisebb helyigénnyel. Ez jelenleg a világ legkisebb és legkönnyebb színes lézeres multifunkciósa. Egyedi tonere 2000 fekete-fehér és 1000 színes oldal nyomtatására elegendő.  A CLX-3160FN percenként 4 színes és 16 mono oldalt nyomtat, illetve másol, 4800x4800 dpi felbontásban szkennel, 4 Mbájtos fax memóriája 200 gyorshívást tesz lehetővé, beépített modeme 33,6 Kbps sebességű. A No Nois technológiának köszönhetően hihetetlenül csendes készülék új, egyszerűen kezelhető tonerei egy mozdulattal cserélhetők, töltöttségükről a készülék programja folyamatosan tájékoztat. A nyomtatás akár számítógép nélkül is megoldható, hiszen a PictBridge és USB Direct Printing megoldások lehetővé teszik akár az USB háttértárról, akár memóriakártyáról vagy digitális fényképezőgépről való nyomtatást is. A szkenneléshez sincs szükség számítógépre, mert a mentett anyag bármikor továbbítható USB meghajtóra.

A Samsung monitorai között újdonságnak számít a SyncMaster 961BF LCD kijelző. Főbb jellemzői: high glossy fekete fényes lakkbevonat és a több ponton is hajlítható káva, 19” átmérő, a dinamikus 3000:1-hez kontraszt, a 300 cd/m2 fényerő és az elforgatható (pivot) képernyő. A multimédiás lehetőségek iránt érdeklődő fogyasztókat érdekelheti az új SyncMaster 225UW monitor. A szintén high glossy fekete fényes lakkbevonatú káva egy 22” átmérőjű LCD képernyőt ölel körül. A 700:1-hez kontrasztarány 300 cd/m2 fényerővel társul, a maximális felbontás pedig 1620x1050 pixel. Ami a monitort igazán egyedülállóvá teszi, az a beépített 2 megapixeles webkamera, és a mellette két oldalt helyet foglaló mikrofonpár. A Samsunga CeBIT 2007 kiállításon mutatta be a 940UX monitort. A készülék különlegessége, hogy 2.0-s USB porton is képes adatot fogadni a számítógéptől, sőt, USB csatolóján keresztül akár további öt monitor is összeköthető. A 19”-os monitor 1280x1024 px felbontású, a monitorba épített meghajtószoftver pedig automatikusan települ USB-n keresztül, így a felhasználók semmiféle kellemetlenséggel nem szembesülnek a megjelenítő használatakor. A monitoron természetesen DVI és D-sub csatolók is találhatók, amelyekkel többféle felhasználói igényt is kielégít.

A vállalat új Blu-ray író készüléke várhatóan ez év végén jelenik meg.
Kulcsszavak: monitor printer Samsung

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36