Új, az elektronikus elérésre alapozott stratégiát hirdet az OSZK
Monok István az újítás okaként az új technikai környezetet és olvasói igényeket, valamint a gazdasági körülményeket jelölte meg, utalva arra: a megszorítások miatt a könyvtár nyitvatartási ideje rövidebb lett, a napijegyet pedig megszüntették, legalább fél évre be kell iratkozni.
Az OSZK az idén 300 millió forinttal (5 százalékkal) kevesebb támogatást kap, mint tavaly.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy a könyvtár két alapfunkciója, a gyűjtés és a megőrzés mellett erősebben koncentrálnak az intézmény kincseinek bemutatására.
A bibliotéka elektronikus elérhetősége azért is fontos, mert így azok a gyerekek is hozzáférnek az állományhoz, akik koruknál fogva még nem iratkozhatnak be a központi könyvtárba - mondta Bánkeszi Katalin címzetes igazgató.
A legnépszerűbb új szolgáltatások közül kiemelte a tavaly bevezetett elektronikus cikkmásolat készítését, és szólt arról, hogy hamarosan megkezdik az elektronikus könyvek készítését. A CD-re írt könyveket az olvasók egyéni kérésére készíti el az intézmény, sőt a megrendelést is elektronikus úton lehet majd eljuttatni az OSZK-ba. Kiemelte, hogy néhány éven belül szeretnék megvalósítani, hogy a könyvtár összes szolgáltatása elektronikusan elérhető legyen.
Kádas János, az OSZK digitalizációs osztályának vezetője elmondta, hogy a tíz éve működő elektronikus gyűjtemény csaknem négyszázezer objektumot tartalmaz, és évente mintegy kétezer címmel bővül.
A részleg tevékenysége kapcsán kiemelte a magyarságkutatással kapcsolatos dokumentumok és a Corvinák digitális feltöltését, terveik közül pedig a keresési lehetőséget biztosító képadatbázist és a magyar nyomdászattörténetet feldolgozó anyagot.
Szintén a könyvtár elektronikus fejlesztései közé tartozik a Lázár Ervin meséit, valamint a meseíró halála után, gyerekek által készített rajzokat tartalmazó weboldal.
Az OSZK által februárban meghirdetett Lázár Ervin-rajzpályázatra érkezett 343 alkotásból létrehozták a Lázár Ervin Virtuális Kiállítást. A 10-18 éves diákok számára kiírt versenyen négy kategóriában hirdettek eredményt csütörtökön.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.