Indul az interaktív AOL TV
Az AOL vezetői a Time Warner-fúziótól többek között régóta dédelgetett álmuk, az interaktív televíziózás sikerre vitelét is várják. A nyáron Amerikában induló AOL TV szakértők szerint először oldhatja meg a legnagyobb problémát: túlléphet az interaktív tévézés terjedésének lökést adó vonzó programok hiányán. Az egyesített óriásnak nagy kiterjedésű kábeltévé-hálózata lesz, az előfizetőknek pedig set-top-boxokat adva a Time Warner programjait interaktív módon terjesztheti.
Az interaktív tévézés jelentősen átalakíthatja a fogyasztói szokásokat. Az AOL TV-n futó CNN nézői például az árfolyamokat figyelve gombnyomásra adhatnak tőzsdei megbízásokat, a hasonló érdeklődésű nézők írásos formában on-line beszélgethetnek egymással, aki pedig lemaradt egy sorozat egyik részéről, megnézheti annak szöveges összefoglalóját az új darab alatt.
A tengerentúlon várhatóan a set-top-boxok ellenőrzéséért folyik majd a csata, az AOL Time Warner mellett a Microsoft sem akar kimaradni a jövő ígéretes elektronikus kereskedelmi megoldásából, ezért az AT&T kábeltévé-hálózatának az ellátására kötött szerződést. A másik oldal készülődését az is jelzi, hogy az AOL már a Time Warnerrel kötött megállapodás előtt 200 főt foglalkoztatott az AOL TV programjainak fejlesztésére. A társaság emellett tavaly 1,5 milliárd dollárt fektetett a General Motorshoz tartozó Hughes Electronicsba annak érdekében, hogy annak műholdas DirecTV szolgáltatásához AOL set-top-boxokat fejlesszen.
Közben más vetélytársak is műsorkészítésük koncentrálása mellett döntöttek: a Walt Disney-birodalomhoz tartozó ABC News és a New York Times közös szerkesztésben adja majd műsorát a tévén és az interneten keresztül. Első lépésként csütörtöktől kezdve napi 15 perces videóanyagot sugároznak ugyanabban az időpontban a két cég internetes oldalán. A műsor elsősorban az amerikai elnökválasztási kampány eseményeit kíséri figyelemmel. Az ABC News hírcsatornán is közeledik egymáshoz a két fél, először az egészségügyi és technológiai szakműsorok szerkesztését egyesítik, nem zárva ki a módszer kiterjesztésének későbbi lehetőségét.
Kapcsolódó cikkek
- A Yahoo esetleg az AOL-lal védekezik a Microsoft ellen
- Megvalósulhat az egységes belépőrendszer
- Együtt bűnhődik a Google, a Microsoft és a Yahoo
- Egészségügyi szolgáltatást indított a Microsoft
- EMMH: új tévé nem lesz, központi portál viszont igen
- Egyszerűen a HD-ről
- 5 GB ingyen tárhely a Hotmailen
- MSN: online nézettségi rekord a Live Earth koncerttel
- A Microsoft mégis megtartja a Hotmail nevet
- A Napster az AOL exkluzív előfizetéses zenei szolgáltatása lesz
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.