e-GO díjas Törökbálint honlapja
Az előadások, szakmai beszélgetések után a rendezvény első napjának záróakkordjaként átadták a 2006-os év során megvalósult legjobb önkormányzati portálfejlesztések alkotóinak járó díjakat. Több mint 1200 település honlapját osztályoztak előre meghatározott szempontok szerint, ezek közül mindösszesen 16 ért el helyezést három kategóriában (község, város, nagyváros). Az összehasonlítást végző szakemberek különböző európai felmérések alapján értékelték a portálokat: 40% a lakossági szolgáltatásokra (citizen-services), 40% a település információkra (city-informations), míg 20% a technikai jellegű kérdésekre vonatkozott.
A 4D Soft Kft. által fejlesztett Törökbálinti Önkormányzati Portál második helyezést ért el község kategóriában. A Weiler Róbert vezetésével fejlesztett portál legújabb látványos különlegessége, hogy a képviselő-testületi üléseken rögzített kép- és hanganyagok néhány gombnyomással megtekinthetők. A rendszer mögött működő nyílt forráskód alapú dokumentumkezelő rendszer pedig korszerű, költséghatékony módon biztosítja az önkormányzati dokumentumok egyszerű publikálását.
A portál közepes és kis méretű települések igényeinek is hatékonyan meg tud felelni, s lehetőség van ASP (bérelhető szolgáltatásalapú rendszer) típusú működtetésére. „A legújabb fejlesztésekkel olyan modulok kerültek a rendszerbe, melyek lehetővé teszik a portál önfinanszírozását, s ezáltal a kisebb beruházási lehetőségekkel bíró önkormányzatok is korszerű, ám megfizethető megoldásokat működtethetnek” – nyilatkozta Weiler Róbert.
Kapcsolódó cikkek
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
- Április végén indul az elektronikus ügyintézés Kecskeméten
- Elektronikus ügyfélszolgálati rendszer Hódmezővásárhelyen
- Magyarország: az "e" sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a kormányzás
- E-ügyintézés Budaörsön
- Tovább bővül a Digitális Győr projekt
- A Francia Nemzetgyűlés is Linuxra vált
- Siófok: kétnapos e-Magyarország, e-kormányzat konferencia
- Megnyílt az e-kormányzati módszertani központ
- Kiépült az e-közigazgatás Egerben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.