Az E-Group dokumentum-menedzsment rendszere a CeBIT-en
Amikor nagyjából az ezredforduló felé az E-Group egy digitális aláírással kapcsolatos nyugdíjpénztári rendszert indított el, még senki sem sejtette, hogy a felhasználó által aláírt elektronikus állományokon és vele kapcsolatos egyszerű folyamatokon túl nagy szerepe lesz a szervezethez - nem személyhez kötött - elektronikus aláírásnak és a hozzá kapcsolódó összetett folyamatoknak. Az azóta eltelt időben létrejöttek azok a technológiai megoldások, illetve a szükséges törvényi szabályozás, amelyek lehetővé teszik a nagy mennyiségű elektronikus aláírást igénybevevő folyamatokat támogatását, ellenőrzését és számonkérését. Korábban az elektronikus aláírási formátumot a különböző rendszerek eltérően kezelték, mára azonban sikerült kiküszöbölni az ebből származó problémákat. Ebben nagy szerepe volt az európai és magyar elektronikus aláírással és formátumokkal kapcsolatos ajánlásoknak és jogszabályi háttereknek, amelyek kialakításában az E-Group is nagy szerepet vállalt. Az E-Group által kialakított SDX (Signed Document eXpert) digitális aláírási architektúra korszerű és haladó Szolgáltatás Orientált Architektúra platformra való kiterjesztése igen sok alkalmazásfejlesztési, méretezési és termékfejlesztési feladatot fogalmazott meg.
„Általános elvárás a korszerű dokumentum-menedzsment rendszerekkel szemben, hogy állandóan rendelkezésre álljanak, egyszerűen lehessen üzemeltetni őket, és komplex, akár törvényi előírásoknak és jogszabályoknak megfelelő folyamatokat támogassanak” – mondja Garami Gábor, az E-Group informatikai igazgatója, aki a CeBIT-en bemutatta az E-Group megoldásait. „Az E-Group Microsoft alapú technológiai rendszere kuriózum, világviszonylatban is kevesen foglalkoznak vele, s nagyon kevés rendszer képes Microsoft BizTalk, SharePoint rendszert úgy felhasználni, hogy a belőle létrejövő platform lehetővé tegye a további rugalmas megoldás- és szolgáltatásfejlesztések kialakítását.” – tette hozzá.
Az E-Group a 2007-es CeBIT kiállításon egy olyan, kivételes rendszert mutatott be, amely a hiteles dokumentumok kézbesítését, archiválását és kapcsolódó humán munkafolyamatok kialakítást támogatja, így egyaránt jól hasznosítható az államigazgatásban, elektronikus adatközpontokban, archiválási szolgáltatóknál, postahivatalokban, nyomdákban, vagy épp vállalatirányítási rendszerekben.
Az E-Group által kialakított SDX (Signed Document eXpert) digitális aláírási architektúra korszerű és haladó Szolgáltatás Orientált Architektúrába (SOA) lett beágyazva, mely koncepció kialakításához a Microsoft BizTalk Server 2006 és Microsoft SharePoint 2007 rendszerek társulnak. Az így kialakított folyamat megfelel az európai uniós elvárásoknak, hiszen a digitális aláírás ebben a folyamatban biztosítja az egyén sértetlenségét, letagadhatatlanságát és integritását és alkalmas kiszolgálni azon intézményeket, amelyeknek jogszabályok írják elő a megfelelő rendszer használatát.
A fent bemutatott megoldásban - a külső rendszerek integrációja mellett – a felhasználók pusztán az e-mail segítségével tenné lehetővé a folyamatokkal történő kommunikációt, ezért a projektben a SharePoint dokumentum tára, illetve felülete is integrálásra került. Ezáltal a dokumentumok a vállalat saját dokumentum kezelő rendszeréből, a saját csoportmunka portáljáról küldhetőek illetve fogadhatóak, valamint az azokhoz tartozó egyéb megoldás specifikus metaadatok is megjeleníthetőek.
Kapcsolódó cikkek
- Új rendszerrel teszi hatékonyabbá a MÁV a dokumentumkezelést
- Dokumentumkezelő szoftvercsomag az Epsontól
- Microsoft dokumentum-megosztás iPhone-ra és Windows Phone-ra
- KKV-k jövedelemtermelő képességének erősítése adat és infokommunikációs megoldásokkal
- A Fujitsu SaaS-alapú dokumentumkezelési szolgáltatást indít
- Átfogó dokumentumkezelési megoldások a Canontól
- Elektronikus fuvarlevél a NetLock-tól
- Elektronikus aláírás szolgáltatót vásárolt az Adobe
- Sokat veszítünk a hanyag iratkezelésen
- EU-s felmérés az elektronikus hitelesítésről és hitelességről
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.