Érintőképernyős fényképező beépített idegenvezetővel

Kiss Ádám Zoltán, 2007. március 28. 06:11
A megapixelek hajszolása helyett a Samsung egy egészen eredeti megközelítéssel állt elő az L74 modellel, a készülék érintőképernyős, ráadásul beépített idegenvezető gondoskodik róla, hogy nehogy lemaradjunk a legjobb felvételeket kínáló helyekről.
Az első látásra semmi különöset nem kínáló középkategóriás készüléknek kinéző L74-es hátoldalára tekintve rögtön feltűnik, milyen kevés gombot találhatunk rajta. Ennek oka a felhasználóbarát érintőképernyős kijelző, mely a szokásos információs és kereső funkciók mellett a menü kezelését is biztosítja. Ez önmagában érdekessé tenné a gépet, de az igazán új a beépített adatbázis. Ez tulajdonképpen egy turistáknak szánt elektronikus idegenvezető, mely térkép segítségével kalauzol el bennünket a leglátványosabb felvételeket ígérő pontokhoz.

A technikai adatok nem éppen figyelemfelkeltők, ahogy a gép külleme sem, a kissé fantáziátlanul sablonos megjelenés 7 megapixeles érzékelőt, az átlagnál kicsit jobb, 3,6x-os optikai zoomot, 28 mm-es széles látószögű lencsét és 450 MB beépített memóriát rejt. Mindezt azonban elhomályosítja a 3 inches kijelző vezérlőképessége és a valóban felhasználói igényeket kiszolgáló turistakalauz, ami 349 dolláros áron bizonyosan sokak körében népszerű lesz.
Kulcsszavak: Samsung kamera

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

Átadták a legjobb magyar természetfotósnak járó Arany Daru szobrot

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.

2024. április 7. 12:09

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50