Vezeték nélküli ProCurve hálózat Koppenhága legjobb innovációs központjában

forrás Prim Online, 2007. március 16. 10:14
Koppenhága városközpontjától alig öt percre található az 5teUnIT nevű innovációs projekt, amely részben a ProCurve Networkingnek köszönheti létrejöttét. Az 5teUnIT-nek nevezett projekt célja egy olyan „iroda-hotel” létrehozása volt, amely költséghatékony irodák bérletét kínálja az induló kisvállalkozásoknak, addig, amíg annyira megerősödnek, hogy saját önálló irodájuk legyen. Az egyetlen feltétel, hogy a cégeknek újítóknak kell lenniük, így sok közöttük a számítógépes játékfejlesztő vállalkozás.
Amikor az előző bérlő nemrég kiköltözött a gyakorlatilag elhagyott épületből, két évre a Symbion bérelte ki, amely egy, a dán kormány által is támogatott biotechnológiai innovációs projekt, és a hálózati infrastruktúra is a bérlet részét képezte. Azonban egy komolyabb hálózat kialakítása a rövid távú bérlet miatt nem volt megvalósítható, hiszen ennek lejártával két-három év múlva az épületet valószínűleg kiürítik és lebontják, így nem lett volna kifizetődő a kábelhálózat kiépítése, legfeljebb koaxiális kábelekkel, amelyek azonban gyakorlatilag használhatatlanok. A másik problémát a gyenge áramellátás okozta, az elektromos hálózat már attól is túlterhelté vált volna, ha minden szobában csak egy számítógépet csatlakoztatnak a konnektorba.

Ilyen körülmények között a vezeték nélküli hálózat tűnt a legjobb megoldásnak, amelyet az 5teUnIT tanácsadó cége, az Infrateam épített ki a ProCurve Networking technológiáját alkalmazva.

A költségek alacsonyan tartása érdekében a beruházó csapat minden egyes irodához csak egy kábelt fektetett le, és egyetlen központilag menedzselhető vezeték nélküli helyi hálózatot (WLAN) telepített, amely nyilvános virtuális helyi hálózatot (VLAN) biztosít a látogatók Internet hozzáféréséhez, és egyedi VLAN hálózatokat minden egyes cég számára. A VLAN-ok átfogják mind a vezetékes, mind pedig a vezeték nélküli hálózati szegmenst, így rendkívül rugalmasak. A megoldást az EDGE Architecture szabványos 802.1x alapú hitelesítése tette lehetővé.

A hálózat központi vezérlője a ProCurve 5300xl kapcsoló, amelyet egy ProCurve Wireless Edge Services (WESM) modullal egészítettek ki. Ez lehetővé teszi, hogy a ProCurve vezeték nélküli hozzáférési pontokat ritkán helyezzék el az egész épületben, majd figyelve a terhelésüket, szükség esetén növeljék a számukat, így eleget téve az igényeknek és alacsonyan tartva a költségeket. 24 portos gigabit modulok telepítésével érték el, hogy az Internet kapcsolat közvetlenül optikai szálon végződjön, és az adatokat egyenesen a szerver szobába továbbítsák.

A költségek csökkentésére az Infrateam a ProCurve Switch 2600-8 kapcsolót PoE (Power over Ethernet) portokkal telepítette, így a hálózat akkor is működik, ha az áramellátással az épületben valamilyen probléma adódik.

Mivel az épületben sok cég dolgozik szorosan együtt, a biztonságos vezeték nélküli szegmens kialakítása alapkövetelmény volt. Az Infrateam az alapértelmezett virtuális WLAN-ban nem követeli meg a felhasználói hitelesítést, de ez a szegmens csak korlátozott sebességgel és tűzfalon át kapcsolódik a többihez, így a látogatók konfigurálás nélkül, közvetlenül használhatják az internetet, de a rendszert nem veszélyeztethetik.

Amikor a vállalkozások aláírják a bérleti szerződést, egyedi felhasználói azonosítót kapnak, amelynek megfelelően beállítják a hálózati adaptereiket. Ennek alapján csatlakozni tudnak a saját cégük VLAN hálózatához, és hozzáférést kapnak a kiszolgálókhoz, alkalmazásokhoz és más erőforrásokhoz. Akiknek saját hálózatra vagy tűzfalra van szükségük, azoknak is lehet saját hálózatuk az átfogó hálózaton belül.

A rendszer nagy előnye, hogy a cégek alkalmazottai könnyen költözhetnek, ehhez nincs szükség a hálózat átállítására, bárhonnan csatlakozhatnak a saját hálózatukra.

A központi menedzsment a ProCurve Manager Plus (PCM Plus) alkalmazással kezeli a VLAN hálózatokat és a Wireless Edge Services xl (WESM) modult, a ProCurve Identity Driven Manager (IDM) szoftverével pedig szabályozza a különböző felhasználók és cégek azonosítását, és felhasználók biztonsága érdekében biztosítja az integrációt a Microsoft Active Directory címtárral.
Kulcsszavak: HP ProCurve WLAN

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55