Nyolcvanmillió dolláros beruházás Tiszaújvárosban
A tiszaújvárosi gyár az amerikai cég egyetlen kelet-közép-európai termelő- és elosztóbázisa lesz, ahonnan az európai piacra szállítják majd a termékeket. Hosszabb távon a helyi beszállítókra is számítanak, amelyek akár a teljes termelési érték 20 százalékát is előállíthatják a Jabil Circuit megbízásából.
Ronald J. Rapp, a Jabil alelnöke elmondta: a gyár várhatóan már szeptemberben megkezdi a termelést. A gyorsaságot azzal indokolta, hogy legfontosabb versenytársaik, a Flextronics és az SCI már jelen vannak Magyarországon.
Az 1966-ban Chicagóban alapított cégnek ma 14 gyára és 12 500 alkalmazottja van. Megrendelőik között található egyebek mellett a Nokia, a Lucent Technologies, a Hewlett-Packard, a Motorola és az IBM is. A Jabil dinamikus növekedését jelzi, hogy az 1997-ben elért 978 millió dolláros árbevétellel szemben a tavaly augusztusban lezárult üzleti évben 2 milliárdos forgalmat könyvelhettek el.
A Jabil befektetési döntését a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH), az Egyesült Államok nagykövetsége és a Boeing közreműködésével hozta meg. A sajtótájékoztatón Peter Tufo nagykövet hangsúlyozta: a Jabil példája azt mutatja, hogy a potenciális befektetőket meg lehet győzni a kelet-magyarországi befektetések előnyeiről.
Kapcsolódó cikkek
- Megkezdődött a termelés a Jabil tiszaújvárosi gyárában
- A Carnation 100 millió forintos alaptőkével Rt-vé alakult át
- A Deutsche Telekom 30 milliárd dollárt kínál a VoiceStreamért
- Sharp-Pioneer DVD-szövetség
- Az Oracle alelnökének előadása Budapesten
- A Matáv Macedóniában akar terjeszkedni
- Elkelt a Matáv 10 milliárdos kötvénycsomagja
- Intel-Via chipset megállapodás
- DT-Cable and Wireless - se megerősítés, se cáfolat
- Matáv: 5 milliós bírság a versenyhivataltól
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Autorun Organizer 5.40
Az Autorun Organizer segítségével az automatikusan induló programokat tetszés szerint tudjuk törölni vagy felvenni a rendszerben. Felkutatja és kilistázza az összes telepített alkalmazást, illetve a futó folyamatokat. A listába könnyedén felvehetünk saját elemeket is.
Foxit PDF Reader 2024.2.1.25153
Funkciókban gazdag PDF olvasó program PDF fájlok megnyitására és szerkesztésére. Lehet vele jegyzeteket, kiemeléseket, szövegdobozokat hozzáadni, oldalakat forgatni, nagyítani és menteni. A dokumentumhoz kép, hang- és videótartalom is csatolható.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.