Késhet a digitális műsorszórás

MTI Sajtóadatbank, 2007. február 12. 09:19
Késésben vagyunk a digitális műsorszórási technikára való átállásban - hangoztatta egy pénteki budapesti konferencián Bartha József, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Műsorszolgáltatási Igazgatóságának vezetője.
Mint mondta, Magyarországon még az idén pályáztatnák ezeket a műsorszolgáltatási jogosultságokat, miközben más államokban e lépés megtételénél 2-3 évvel korábban született meg a terület jogszabályi rendezése; a szakember hangot adott azon álláspontjának, hogy 2002-re meg kellett volna hozni a területet szabályozó törvényeket.

Bartha József úgy vélekedett: alig öt évünk van arra, hogy kiépítsük a most használt analóg műsorsugárzási rendszerek helyére lépő digitálisakat, ami kevesebb, mint amennyi alatt Nagy-Britanniában sikerült ezzel a feladattal megbirkózni.

Vári Péter kormány-főtanácsadó arról beszélt, a kormányzat több törvényben kíván foglalkozni a kérdéssel, egyfelől azért, mert a hírközlés és a tartalomszabályozás kérdéseit külön kell választani, másrészt azért, hogy ne kelljen az utoljára elkészülő anyagokat bevárni az új szabályozás megszületéséhez.

Hangot adott annak az álláspontnak, hogy jövőre akár megkezdhetik immáron nem kísérleti jellegű működésüket az első földfelszínen sugárzó digitális adók.

"Politikai kérdés, hogy hány jogszabályra akarjuk bontani a médiatörvényt" - jelentette ki Scherer Zsolt médiaszakértő, politológus, aki szerint az Európai Unió egyes kérdések "külön kezelését" írja elő, nem pedig azt, hogy más-más törvényben szabályozzák ezeket.

A digitális átállás kérdései kapcsán Szikora József, az egyik szervező, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke azt a kérdést tette fel, hoz-e olyan változást az új technika, "amitől az ember boldogabb lesz, jobb lesz"; "vannak gyanúim, hogy ez korántsem biztos" - adta meg a választ saját felvetésére.

Novotny Zoltán, a másik szervező, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke arról beszélt, a magyar piacon napjainkban "gyakorlatilag van száz rádió, amelyekből már kiveszett az érték".

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36