Roma tehetséggondozó program IBM támogatással
A Romaster keretei között hosszú távú, a diploma megszerzéséig tartó kapcsolat épül a kiválasztott diákok és a támogató cég között, amelynek eredményeként a tanulók betekintést nyernek a vállalat működésébe és kultúrájába, így felkészültebbé válnak a munka világába történő integrációra. Legalább ennyire fontos, hogy az alkalmazottak is megismerik a diákok hátterét, amely a még jobb megértést segíti elő. A Romaster programra a diákoknak kell pályázni, iskolájuk ellenjegyzésével. A jelentkezéshez szükséges információ a www.hblf.hu honlapon érhető el.
Paál Péter, az IBM vezérigazgatója elmondta: „A társadalmi helyzet meghatározó eleme a képzettségi szint, s ez a megállapítás százszorosan igaz egy olyan környezetben, amely a tudásalapú gazdaság felé halad. Akinek nem jut lehetősége a tanulásra, ismereteinek bővítésére, menthetetlenül lemarad, elhelyezkedési esélyei drámaian csökkenek, és a társadalom peremére kerül. Az IBM-nél elfogadjuk és értékeljük munkatársainak sokszínűségét, valamint mindazokét, akikkel kapcsolatba kerülünk. Minden kollégánktól elvárjuk diszkrimináció nélküli környezet biztosítását, és programokat dolgozunk ki a befogadó munkahely megteremtésére. Összhangban a cég elveivel, a magyarországi roma népesség szociális helyzetének javítását kiemelkedő társadalmi feladatnak tartjuk, amelynek megoldásához kölcsönös nyitottság, megértés és hosszú távú elkötelezettség szükséges.”
Kapcsolódó cikkek
- Cell Broadband Engine technológia oktatása a BMF-en
- Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság
- IBM: tanulmányi-kutatói központ a BME-n
- Együttműködés az IBM és a Nyugat-Magyarországi Egyetem között
- Szerződéssel erősíti meg kapcsolatait az IBM és a Szent István Egyetem
- Civil támogatás az informatikai oktatásnak
- Hálózati termékek oktatási intézményeknek
- IBM: adomány a mozgáskorlátozottaknak
- Az Intel fejlesztőrendszerekkel támogatja a hazai felsőoktatást
- Microsoft licenc non-profit oktatási intézményeknek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.