A Cisco javítja az internet biztonsági réseit

Milkovits Gábor, 2007. január 28. 20:03
A Cisco három átfogó javítást adott ki az internet gerincét alkotó hálózati eszközeihez – ebben az esetben a javítás a puszta szoftvertelepítésen kívül valódi karbantartást is jelent a szolgáltatók számára.
Az internetszolgáltatók valószínűleg néhány napon belül végre is hajtják a szükséges beavatkozásokat, egyesek azonban attól tartanak, hogy a hackerek még előttük lépni fognak. Mikko Hypponen, az F-Secure kutatási vezérigazgatója elmondta, hogy mivel a szóban forgó hibák magát a világháló infrastruktúráját érintik, az esetleges támadások nem jelentenek közvetlen veszélyt az otthoni felhasználókra, legfeljebb néhány oldalt béníthatnak meg ideiglenesen. A három sebezhetőség közül egy biztosan lehetőséget ad erre, mivel lehetővé teszi a Cisco routerek feletti ellenőrzés megszerzését. Hypponen szerint azonban miután az ilyen jellegű támadások nem alkalmasak pénzszerzésre, komoly bűnözők helyett legfeljebb „hobbi-hackerek” akcióira lehet számítani. A biztonsági szakértő hozzátette, hogy a legfontosabb cégek valószínűleg villámgyorsan alkalmazzák majd a Cisco javításait.

A Cisco eddig még nem kapott bejelentést a most orvosolt sebezhetőségeket kiaknázó támadásról. Mikko Hypponen egyébként üdvözölte a javítások kiadását, hozzátéve, hogy azok nyilvánvalóan biztonságosabbá teszik a világhálót, 100%-ig sebezhetetlen internetről azonban szerinte soha nem beszélhetünk majd.
Kulcsszavak: security Cisco

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36