Alerant: globális erőforrás menedzsment rendszer az AstraZenecánál
A klinikai vizsgálatok erőforrás-szervezésére az AstraZeneca már meglévő rendszerei is lehetőséget nyújtanak. Fontossá vált azonban egy átfogó rendszer kialakítása, hiszen a pontos tervezés jelentősen növelheti a hatékonyságot, eredményességet. Az alkalmazás segítségével precízen meghatározhatóvá válik az egyes feladatok erőforrásigénye és az is, mikor kell elvégezni azokat. A klinikai vizsgálatok szervezése igen speciális feladatok meghatározott sorából áll, fontos tehát, hogy az azt segítő alkalmazás pontosan kövesse a folyamatokat. Az AstraZenecának olyan egyedi megoldásra volt tehát szüksége, mely a legapróbb részletekig támogatni tudja a szabványos eljárásokat. A rendszer áttekinthetővé teszi majd a gyógyszervizsgálatban részt vevő munkatársakkal, szakértői csoportokkal kapcsolatos információkat, a projektek könnyebben átláthatóvá és szervezhetővé válnak. A létrejövő alkalmazás igen sokrétű, a rugalmas projektszervezést a több irányú megközelítés, az eredményesség nyomon követését pedig a számos elemzési lehetőség támogatja.
A kifejlesztendő rendszer elsődleges feladata a hatékony munkaszervezés emberi tényezőinek biztosítása, de ennél összetettebb céloknak is megfelel. Az alkalmazás helyi szinten szorosan illeszkedik majd további szoftverekhez, az összegyűlt ismeretek, adatok elérhetővé válnak más területeken is a felhasználók számára. Olyan eszköz lesz, amelynek segítségével áttekinthetővé válik a világ több pontján folyó munka, valamint ésszerű erőforrás-megosztás és -szervezés valósítható meg az egyes régiók /országok között.
E célok megvalósítása érdekében az AstraZeneca olyan informatikai technológiát választott, mely az egyes elemeket, modulokat könnyen beilleszthetővé és újra felhasználhatóvá teszi. Ehhez legmegfelelőbbnek a szolgáltatásorientált technológiát találta, melyet BEA WebLogic alapokon alakít ki. A fejlesztést az Alerant Informatikai Zrt. végzi, amely mint a BEA Systems disztribútora, hivatalos magyarországi technológiai és oktatóközpontja, teljes körű szakértői támogatást nyújt majd az AstraZeneca részére a rendszer kialakítása és működtetése során.
Kapcsolódó cikkek
- Web 2.0 termékek a BEA Systemstől
- A NORG fejleszt az MFB-nél
- Szabványok a szolgáltatásorientált fejlesztésért
- BEA-val támogatott e-kereskedelem
- Az Espirit az SAP-t választotta
- Újabb sikeres év az Alerant Zrt.-nél
- Az informatikai rendszerek testőrei
- Globális felmérés a SOA-bevezetésekről
- SOA Technológiai Központ a Debreceni Egyetemen
- IND Group: iráni üzlet, magyar siker
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.