Microsoft: 500 ezer dollár értékű támogatás a NIOK és a Civil Szolgáltató Központ pályázatára
A program kezdetben három fő pillérre épül: cél a civil szervezetek IT-műveltségének fejlesztése a hatékonyabb mindennapi munkához; a megnövekedett feladatok által további munkalehetőségek biztosítása; illetve mindezek által a megszerzett – elsősorban informatikai – tudás átadása a civil szervezetek célcsoportjainak, a hátrányos helyzetű közösségeknek.
A Microsoft új, magyarra fordított „Digital Literacy” tanterve, illetve a munkatársak oktatása által a hároméves projekt során több mint 2000 fő szerezhet informatikai alapismereteket, csaknem húszezer főt szolgálnak majd ki a technológiai központok, és a megszerzett tudás továbbadása következtében összeségében 10-15 ezer embert ér el a program.
A Microsoft Hungary Kft. szakmai segítséget adott a NIOK-nak a pályázat kidolgozásához, a két szervezet együttes munkájának eredménye lett, hogy a pályázat befogadásra találhatott egy erősen kompetitív környezetben, ahol a világ minden részéről érkeznek a digitális írástudást, és ezáltal az esélyegyenlőség növelését célzó projektjavaslatok.
Brad Smith hangsúlyozta, hogy Magyarország a többi támogatott ország között élen jár a megpályázott támogatások elnyerésében.
A Microsoft 2003-ban hívta életre a Korlátlan Lehetőségek programot, amelynek keretében eddig összesen több mint 255 millió dollárt bocsátott a közösségi technológiai központok rendelkezésére készpénz, illetve szoftverek formájában. A központok alapfokú technológiai készségfejlesztő és gyakorlati képzést nyújtanak világszerte a szolgáltatások szempontjából hátrányos helyzetű közösségeknek. A Microsoft immár 29 ezer ilyen központot támogat, s ezeken keresztül 46 millió ember életminőségi, illetve munkához jutási lehetőségein javít.
A Microsoft 2003 óta több mint 2 millió dollár értékben nyújtott segítséget magyar pályázóknak a Korlátlan Lehetőségek programja keretében. 2003-ban a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány nyíregyházi szakképző iskolája részesült támogatásban, amiből fogyatékos fiatalok informatikai képzését oldották meg. 2004-ben a Magyar Teleház Szövetségnek, egy évvel később a Budapesti Politechnikum Alapítványnak adott támogatást a nemzetközi bírálóbizottság, míg tavaly a Roma Esély az Európai Uniós Csatlakozásért, illetve a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázatát találták támogatásra érdemesnek.
Kapcsolódó cikkek
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- A Microsoft a régió legjobb munkahelye
- Ökológia a számítógépközpontban - mit tehetünk érte?
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Üzleti intelligencia mindenkinek, Microsoft eszközökkel
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- MS: IT-vakáció a Balatonon diákoknak
- Magyar e-government jövőkép Brüsszelben
- Microsoft-GKI : Készül a Versenyképességi Évkönyv 2007
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.