Az Emirates Airlines vezeti be elsőként a légi mobilhasználatot

Milkovits Gábor, 2006. december 25. 18:03
A megoldás körüli sok huzavona után úgy tűnik, hogy végül az Egyesült Arab Emirátusok nemzeti légitársasága lesz az első, amely bevezeti a légi utakon a mobiltelefon-használatot, méghozzá már januártól.
A mobiltelefonokról sokáig úgy tartották, hogy használatuk a repülőgépek fedélzetén veszélyes, mivel megzavarhatják a fedélzeti navigációs műszereket. Az utóbbi időben ugyanakkor több cég is sikeresen tesztelt biztonságos technológiákat, az üzleti alkalmazás azonban még mindig várat magára. A nagyok közül egyedül az Air France tervezi mobilszolgáltatás beindítását rövidtávon - Airbus A318-as gépein jövő márciustól kezdődhet a mobilozás, ám egyelőre csak kísérleti jelleggel. Ennek számos oka van; egyes elemzők például a légitársaságok nehéz anyagi helyzetével, vagy éppen a jó üzletnek számító exkluzív fedélzeti telefonok csáberejével magyarázzák a problémát. Ugyanakkor az is igaz, hogy felmérések szerint az utasok jelentős része nem fogadná szívesen repülés közben a tömeges mobilozást (pedig már a jóval kevesebb utast szállító távolsági buszokon is remek élmény egyszerre nyolc telefonbeszélgetést végighallgatni, nem is beszélve az állandóan felhangzó élvezetes csengőhangokról).

Az Emirates Airlines mindenesetre úgy tűnik, hogy nem tart a fent említett problémáktól, és januártól kevesebb, mint 2 dolláros percdíj mellett lehetővé teszi a fedélzeti mobilhasználatot. Eközben a repülőgépeken való internetezés is egyre népszerűbb, főleg az üzletemberek körében, a légitársaságok nehéz pénzügyi helyzete azonban nem kedvez az ilyen jellegű, lassabban megtérülő beruházásoknak. A Boeing augusztus végén be is jelentette, hogy veszteségessége miatt fokozatosan leépíti Connexion nevű, a repülőgépek fedélzetén nagysebességű műholdas internet-hozzáférést biztosító szolgáltatását.
Kulcsszavak: repülőgép mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox

Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát. 

2024. május 21. 20:39

A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot

Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.

2024. május 21. 14:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17