A MonDoc System: az év legjobb nagyvállalati Microsoft alkalmazása
A MonDoc System irat- és dokumentációkezelő rendszer a hazai vállalati és intézményi ügyfelek igényeihez illeszkedik, rugalmasan bővíthető, illetve továbbfejleszthető moduláris rendszer. A MonDoc System egy minden részletre kiterjedő, a mindenkori törvényi előírásoknak maximálisan megfelelő ügyiratkezelő megoldássá vált, amelynek elégedett felhasználói közé tartozik például a T-Mobile Magyarország Rt., a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Külügyminisztérium, a Főtáv Rt., a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal egyes alárendelt intézményei is.
"A MonDoc System bevezetéséhez szükséges beruházás átlagosan 11-18 hónap alatt megtérül, de a használatával járó előnyök sora már a bevezetés pillanatától élvezhető - mondta Kun Éva a Montana Zrt. kereskedelmi vezérigazgató helyettese. - A felhasználóbarát kezelőfelületnek köszönhetően a vállalat munkatársai 4 óra alatt elsajátíthatják a rendszer használatát, amely a mindennapok során akár harmadára is csökkentheti a dokumentumok feldolgozási, ügyintézési idejét, miközben adatvesztés nem fordulhat elő. A dokumentumkezelés teljes életciklusán át, a beérkezéstől az irattárba helyezésig a rendszer minden egyes ügyletet nyomon követ és dokumentál, jelzi a késedelmet, fennakadást, illetve a tartalmi visszakeresés lehetőségét is hatékonyan biztosítja. Különösen nagy segítséget nyújt az átfogó év végi zárással kapcsolatos tevékenységek, például riportok, statisztikák elkészítésében is. Támogatja az egyre szélesebb körben terjedő, európai standardnak megfelelő elektronikus aláírást (PKI). Moduláris felépítésének köszönhetően rugalmas megoldást biztosít bármely méretű vállalat és intézmény számára, valamint a rendszer továbbfejleszthetősége és hosszú távú támogatása biztosított."
Kapcsolódó cikkek
- MonDoc iratkezelés a KIPSZER FT. Zrt.-nél
- MonDoc, Quality IT, InfoVadász: a sikeres Montana pillérei
- A Montana irat- és dokumentációkezelő rendszere alkalmas közintézmények számára is
- GVH: kartellezett a HP, a Montana és a Synergon
- Magasabb osztályba lép a MonDoc System
- MonDoc System iratkezelő rendszert vezetett be a GYSEV
- Felszálló ágban a Montana
- MonDoc System az országos EDR rendszer szolgálatában
- Egyedi fejlesztésű banki szoftver – Montana módra
- Rekord forgalmi eredmény a Montana-ban
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.