Dell laptop Blu-ray íróval

Genda Csongor Zoltán, 2006. december 12. 18:13
A Dell képviselői bejelentették, hogy hamarosan piacra dobják legelső Blu-ray íróval felszerelt noteszgépüket. A kéklézeres formátumot támogató meghajtót a jól ismert XPS M1710-esbe építi be a gyártó.
Miután egyre másra jelennek meg a piacon a HD DVD-t illetve Blu-rayt támogató PC-k illetve laptopok, így az amerikai számítógépgyártó sem marad ki a sorból, és letette voksát az utóbbi formátum mellett. Az XPS M1710 lesz az első olyan Dell-notebook, amely Blu-ray írót kap. "Máris nagy népszerűségnek örvend ez a technológia, és szerintünk ez a szabvány kerül majd ki győztesen a formátumháborúból"- nyilatkozta Alex Gruzen, a vállalat egyik vezető beosztottja. A noteszgépbe épített Blu ray író természetesen kezeli még a hagyományos DVD- illetve CD-lemezeket is. A laptop különböző konfigurációkban lesz kapható, így az érdeklődők választhatnak majd az Intel Core 2 Duo T7600 illetve T7600G processzorokkal szerelt modellek közül, a megjelenítésért pedig az Nvidia GeForce Go 7950GTX grafikus lapkája felel majd. Mindennek azonban meglesz az ára, ugyanis már az alapmodellért is 3700 dollárt (720.000 Ft) kell majd fizetniük a vásárlóknak.
Kulcsszavak: Blu-ray Dell notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36