GVH: 150 milliós bírság a Hungarotelnek

Kovács Attila, 2006. december 6. 13:10
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. december 5-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Hungarotel Távközlési Zrt. visszaélt gazdasági erőfölényével azáltal, hogy hálózatában indokolatlanul korlátozta a hangszolgáltatások tekintetáében a közvetítő szolgáltató választását. A jogsértésért a hatóság a Hungarotelt 150 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
Az európai uniós jogalkotás által szorgalmazott telekommunikációs piacnyitásnak köszönhetően azok a fogyasztók, akik rendelkeznek vezetékes telefon-előfizetéssel, nemcsak a hálózattal rendelkező vezetékes telefonszolgáltató vállalkozást vehetik igénybe telefonhívás bonyolítására, hanem más, ún. közvetítő szolgáltatást kínáló vállalkozást is. A közvetítő-szolgáltató olyan távbeszélő szolgáltató vállalat, amely a hálózattal rendelkező szolgáltató infrastruktúrájában annak előfizetői számára egyes telefonhívásokra előhívószám vagy előtétszám segítségével lehetővé teszi, hogy az ő szolgáltatását vegyék igénybe. A közvetítő-szolgáltató igénybevétele esetén a havi fix előfizetési díjak a fogyasztó a hálózattal rendelkező szolgáltatónak (jelen esetben a Hungarotelnek) fizeti meg, miközben az egyes hívásokért már nem a Hungarotelnek, hanem a közvetítő-szolgáltatást nyújtó telefon-társaságnak fizet.

A GVH a Hungarotel 2001-ben kialakított és bevezetett, illetve az azt felváltó 2005. október 1-jétől hatályos díjcsomagjairól megállapította, hogy, bár más módon és eszközzel, de mindkét díjcsomagszerkezet korlátozta a közvetőválasztási szolgáltatás nyújtó versenytársak piacra lépését a Hungarotel hálózatában.

A 2001-ben bevezetett díjcsomagok azáltal bizonyultak versenykorlátozónak, mert a Hungarotel a közvetítőszolgáltatás igénybevételét az előfizetőivel kötött szerződéseiben csak a legmagasabb fix havi előfizetési díjat, illetve a legalacsonyabb hívásdíjakat tartalmazó alapdíjcsomagjában engedte meg. Az előfizetők túlnyomó része számára ezért nem volt ésszerű az Alapcsomag választása, mert a viszonylag alacsony Hugarotel-díjakhoz képest csak korlátozott megtakarítás volt elérhető a közvetítő-szolgáltató igénybevételével, miközben a havi díjat mindenképpen meg kellett fizetnie.

A Hungarotel a korábbi díjcsomagokat felváltó, 2005. október 1-jén bevezetett Otthon díjcsomagok mindegyikében lehetővé tette, hogy az előfizetői igénybe vegyenek közvetítő-szolgáltatót. A versenykorlátozó hatás arra volt visszavezethető, hogy valamennyi díjcsomag tartalmazott ún. lebeszélhető perceket, illetve díjösszeget. Ez a megoldás azt kívánta eredményezni, hogy a Hungarotel előfizető csak a csomagokban foglalt "ingyenes" mennyiség felhasználásán túli hívások tekintetében vegye fontolóra közvetító-szolgáltató igénybevételét. A Hungarotel a havi előfizetési díjakat és az abban foglalt "lebeszélhetőséget" a fogyasztók hívásszokásainak ismeretében úgy alakította ki az egyes díjcsomagokban, hogy az előfizetőinek túlnyomó többsége éppen a havi díjnak megfelelő összeges szánjon a vezetékes telefon használatára, és éppen a csomagban foglalt lebeszélhető hívások mennyiségét kívánja „lebeszélgetni”.

Ha a Hungarotel előfizetőinek nem éri meg a közvetítő-szolgáltató igénybevétele, akkor ennek az a következménye, hogy a közvetítő-szolgáltatóknak nem éri meg a Hungarotel hálózatában piacra lépnie. A Hungarotel magatartása tehát azáltal, hogy "ellenérdekeltté" tette saját előfizetőit közvetítő-szolgáltató választásában, elrettentette a versenytársakat attól, hogy vállalják a piacralépéssel járó nem jelentéktelen többletkiadásokat. Ha viszont ennek ellenére mégis beléptek a piacra, akkor jelentősen megnehezítette gazdasági helyzetüket. 2005. október 1. előtt az akkori Matáv, később a Tele2 vállalta a Hungarotel piacára történő belépést. A jogsértő helyzet azáltal szűnt meg, hogy a Hungarotel 2006. május 1-i hatállyal lebeszélhetőséget már nem tartalmazó, de a közvetítő-szolgáltató választását lehetővé tevő díjcsomag-családot (Otthon Direkt) vezetett be.

A Hungarotel közvetítő-szolgáltó választásának biztosításával kapcsolatos magatartását a hírközlési hatóság (NHH) is vizsgálta a 2004. június 15. és 2005. október 1. közötti időszakra vonatkozóan, és a jogerősen még le nem zárt eljárásában ugyancsak jogsértőnak ítélte és bírsággal sújtotta a Hungarotel magatartását. A GVH a szankcionálás során ezért ezt az időszakot figyelmen kívül hagyta.

A Hungarotel egy másik vizsgált magatartásával, azaz a behívásos (dial-up) internet szolgáltatók piacra való belépésének korlátozása tárgyában a GVH jogsértés hiányában az eljárást megszüntette.
Kulcsszavak: Hungarotel GVH

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52