Lezárult a nemzetközi programozóverseny közép-európai regionális döntője
Az idei regionális döntőben 63 csapat vett részt, amelyek tagjai a környező országokból: Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából, valamint Magyarországról érkeztek. A meghívott csapatok a saját egyetemi és országos válogató versenyeken legjobban szereplők közül kerültek ki. 2006. október 29-én négy helyszínen párhuzamosan rendezték meg a magyar országos előválogatót. A központi helyszín a BME-n volt, a szervezési munkákat szintén a MAVE segítette. Az országos nyertes a 45 induló csapatból az ELTE egyik egysége lett, megelőzve négy BME-s társaságot.
A verseny szabályai mindhárom fordulóban megegyeznek: a háromfős csapatoknak 5 óra áll rendelkezésükre a 8-12 angol nyelven megfogalmazott algoritmuselméleti feladat megoldására. A megoldásokat egy külön erre a célra készített számítógépes rendszeren keresztül kell beküldeniük, amely azonnal ellenőrzi ezek helyességét. Azonban minden csapatnak csak egyetlen számítógép áll rendelkezésére, ez tovább nehezíti a versenyzők dolgát. A cél minél több feladatot minél rövidebb idő alatt helyesen megoldani, ugyanis a feladatbeadásig eltelt időt is figyelembe veszik az értékeléskor. A csapatok az esetleges versennyel kapcsolatos kérdéseiket is ezen a
rendszeren keresztül tehetik fel a zsűrinek.
A 31. regionális döntő november 17-én délután kezdődött a regisztrációval. Másnap 10 órakor került sor a hivatalos megnyitó ünnepségre a BME E épületében. Dr. Péceli Gábor, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja és az NJSZ elnöke köszöntötte a vendégeket. A versennyel párhuzamosan megrendezésre kerülő 2. Közép-európai Innovációs Találkozó keretében ezután a Holografika Kft. és a Graphisoft Zrt. képviselőinek ismeretterjesztő előadásai hangzottak el. 12 és 13 óra között a BME R épületében próbaversenyre került sor, amelynek során a versenyzők megismerkedhettek a feladat beadására és belső kommunikációra szolgáló keretrendszerrel. A délután során dr. Schmideg Iván professzor, illetve a Morphologic Kft. és a SZTAKI képviselői további érdekes témákról tartottak előadásokat. November 20-án reggel pontosan 9 órakor kezdődött a verseny. Az automatizált kiértékelő-rendszernek köszönhetően a csapatok edzői és kísérőtanárai a számukra fenntartott különteremben folyamatosan nyomon követhették a verseny állását. A feladatokat idén is dr. Marx Dániel, a zsűri vezetője dolgozta ki.
Vasárnap este a Hotel Milleniumban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztóra. Az első helyen a varósi egyetem egyes számú csapata végzett (Warsaw Eagles), 10 példát oldottak meg helyesen a 11-ből a rendelkezésre álló öt óra alatt. A varsói egyetem másik két csapata futott be még a dobogóra, azonban a szabályok értelmében (egy egyetemről csak egyetlen csapat juthat tovább) az első és a 4. helyezett wroclawi egyetem (UniWroc1) csapata utazhat tavasszal Tokióba a döntőre. A legeredményesebb magyar csapat az ELTE egyes számú egysége volt (A), akik a 12. helyezést érték el. A legjobb BME-s csapat 16. lett.
Az eseményről bővebb információ
Kapcsolódó cikkek
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!
- Magyar a legjobb európai webkettes oldalak között
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Megkezdődött a VII. BME 24 órás Programozóverseny
- 13 éves lány nyerte az SMS gyorsasági versenyt
- Idén is nevezhetnek hazai alkotócsoportok az Epson Fotóművészeti Díjára
- Lezajlott a VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny előválogató fordulója
- Nonstop programozóverseny: február 23-ig lehet jelentkezni
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.
Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.