Románia is jelölteti magát az ITU Tanácsba
Románia nagy fontosságot tulajdonít a Nemzetközi Távközlési Egyesület munkájának, éppen ezért nagyobb mértékben kíván résztvenni az ITU tevékenységében. Ha sikerül az ITU Tanács tagjává válni, Románia támogatná a szervezet reformját, illetve a tagországok együttműködésének megerősítését szorgalmazná.
Románia 40 éve tagja a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek, több ITU rendezvény házigazdája is volt. Bekerülve a vezetőtanácsba, felhasználhatja és átadhatja az elmúlt évtizedek tapasztalatait. Az egyesület többek között a fejlődő országok informatikai hálózatainak fejlesztését is szorgalmazza, ezt Románia teljes mértékben támogatja, hiszen itthon nagy hangsúlyt fektetnek a vidéki települések felzárkóztatására.
A Nemzetközi Távközlési Egyesületről részletes információk a www.itu.int honlapon találhatók.
Forrás: RMDSZ
Kapcsolódó cikkek
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
- Az információs technológia szerepe a környezetvédelemben
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Romániában nyitott irodát a NextiraOne
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- Fiatalok a fókuszban az Információs Társadalom Világnapján
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Megnyílt Bukarestben a CERF
- Avaya: One-X Portal és vállalati üzleti folyamatokat segítő CEBC
- Allround-szoftver grúz mobilszolgáltatónál
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.