A PONT rendszerház a magyarok között az ötödik
Az 1996-ban alakult PONT Rendszerház Kft., - amely iratkezelési és ügykövetési megoldásokat szállít szoftveres támogatással-, idén indult először, és a 2001 és 2005 között elért 165%-os árbevétel növekedésének köszönhetően, máris a 38. helyen végzett. A vállalkozás fejlődése a kezdetektől fogva töretlen, már az első teljes pénzügyi évben, 1997-ben nyereséggel zárt. Az első éves forgalmat 9 év alatt sikerült megtízszerezni, a kezdeti 3 főből mára 30 fős szoftverfejlesztő céggé vált. A cég dinamikus fejlődésének kulcsa egyrészről a vezetők és a szakemberek elhivatottságában, tanulni vágyásában, a képzett munkaerőben, a cég rugalmasságában és a jól megválasztott technológiában keresendő. Másrészről a siker alapja a megbízható, kiváló minőségű munka, amelyet az IBM-mel az indulás óta meglévő partneri viszony, a szoftverfejlesztés és konzultáció területén 2003-ban megszerzett ISO 9001-es tanúsítványt is bizonyít. Harmadrészről az ügyfélközpontú cégfilozófia, mellyel a PONT rendszerház a leghatékonyabb egyedi megoldásokat találta meg számtalan partner igényeire – pl. Budapest Bank, Inter-Európa Bank, Budapest Airport, Dunaholding Rt., Amstel, Coca-Cola, Bonduelle, Danone, Unitis - Kecskemét Önkormányzata, Egis Rt., Magyar Szabadalmi Hivatal, Borsodchem, Leaseplan, Festo.
Kapcsolódó cikkek
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
- Bonyodalmak a Telenor keleti részesedéseinél
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- Az Avnet Romániában terjeszkedik
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.