A Novell ismerteti a Microsofttal kötött megállapodás részleteit
„A Microsoft a megállapodás keretében jelentős anyagi kötelezettségeket vállalt” – mondta Ron Hovsepian, a Novell elnök-vezérigazgatója. „Az együttműködés segít abban, hogy gyorsabban kerüljön bevezetésre a Linux a vállalati és kormányzati területekre, így megnöveli a Linux és a nyílt forráskód lehetőségeit. Ez előnyös a Novell számára, de előnyöket jelent a közösségnek is, mert elősegíti a Linux és a nyílt forráskód terjedését, és növeli az igényt a Linux-alapú megoldások iránt.”
Az üzleti együttműködési megállapodás keretében a Microsoft 240 millió dollár értékben vásárol a Novelltől SUSE Linux Enterprise Server előfizetői tanúsítványokat. A Microsoft a megállapodás feltételeit figyelembe véve használhatja, újraértékesítheti vagy terjesztheti ezeket a licenceket, így lehetővé teheti ügyfelei számára, hogy egy vagy több évre meghosszabbítsák a termék újabb változatainak elérhetőségét, a frissítéseket valamint a műszaki támogatást biztosító előfizetéseiket a Novellnél. A Microsoft az elkövetkező öt évben 60 millió dollárt fektet a Linux és a Windows virtualizált megoldásainak marketingjébe, valamint a megállapodás öt éve alatt 34 millió dollárt költ egy saját értékesítési csapatra, amelynek elsődleges feladata a kombinált ajánlatra vonatkozó marketingtevékenység lesz.
Az üzleti együttműködési megállapodás keretében a Microsoft beleegyezett, hogy három évig nem ír alá olyan megállapodást más Linux disztribútorokkal, amely a Linux/Windows virtualizációs megoldások egy Linux-előfizetési programon keresztüli elterjedését támogatja. Az IDC előrejelzései szerint a virtuális gépek futtatását biztosító szoftverek piaca 2009-re eléri az 1,8 milliárd dollárt.
A szabadalmi együttműködési megállapodás keretében a Microsoft előzetesen 108 millió dollárt fizet a Novell számára, a Novell pedig az öt év során legalább 40 millió dollárt fizet a Microsoftnak a Novell nyílt platformra szánt megoldásaiból (Open Platform Solutions) és az Open Enterprise Server termékből származó bevételek arányában.
A Novell emellett számos, a nyílt forráskód közösség által a megállapodás kapcsán feltett kérdésre is választ adott. Egy fontos kérdés a Novell GPL licencnek való megfelelőségére vonatkozott: mint az a Novell weboldalán és alább is olvasható, a szabadalmi megállapodás megfelel a GPL előírásainak.
„A Novell azzal a céllal kötötte ezeket a megállapodásokat a Microsofttal, hogy tovább segítse a Linux terjedését” – mondta Joseph A. LaSala, Jr., a Novell alelnöke és jogtanácsosa. „Sokakat érdekel, hogy a megállapodás megfelel-e a Novell GPL licenc alatt vállalt kötelezettségeinek, különös tekintettel a licenc 7. szakaszára. Ez fontos szempont volt a Novell számára is. A szabadalmi együttműködési megállapodás keretében a Novell ügyfelei a Microsofttól közvetlenül kapnak szerződéses garanciát arra, hogy a vállalat nem fenyegeti őket perrel. A Novell nem jut szabadalmi licenchez, és nem kap a fentihez hasonló szerződéses garanciát és a vállalat nem egyezett meg a Microsofttal olyan feltételben, amely sértené a GPL előírásait. Megállapodásunk nem sérti sem a Novell, sem a nyílt forráskód közösség tagjai, köztük a fejlesztők GPL licenc alatt élvezett szabadságát, és nem támaszt olyan feltételeket, amelyek sértenék a GPL előírásait. Így a megállapodás teljes mértékben megfelel a GPL licenc előírásainak” – tette hozzá Joseph A. LaSala, Jr.
A Novell évek óta vezető szerepet tölt be a nyílt forráskód közösség védelmében, a Linux ellen irányuló támadásokkal szemben. A Novell többször is megerősítette elkötelezettségét a nyílt forráskód közösség irányába, így például a 2003 óta napjainkig tartó SCO Grouppal történő jogi vitában, a szabadalmi jogok megsértésének felmerülése kapcsán az ügyfelek felé nyújtott kártérítési ajánlatban 2004 elején, illetve az Open Invention Network társalapítói szerepünkkel 2005-ben. Jelenlegi legújabb üzleti tranzakciónk, amely a jogvédett és nyílt forráskódú megoldások közötti együttműködést segíti elő, egy újabb szintre emeli elkötelezettségünket, ezúttal is ügyfeleink informatikai igényeire koncentrálva.
A nyílt forráskód közösség által feltett további kérdések és az azokra adott válaszok a www.novell.com/linux/microsoft/faq_opensource.html weblapon érhetők el.
Kapcsolódó cikkek
- Dollármilliárdos Microsoft-Lenovo szoftverüzlet
- A HSBC bank is kihasználja a Novell-Microsoft megállapodás előnyeit
- Microsoft-Novell: újabb részletek a műszaki megállapodásról
- Új Mono Visual Basic fordító: platformfüggetlen fejlesztés
- A Wal-Mart is kihasználja a Microsoft-Novell együttműködés előnyeit
- A Novell további innovációkkal segíti a nyílt forráskódú fejlesztést
- Újabb három vállalat részesül a Microsoft és a Novell együttműködésének előnyeiből
- Az ügyfelek támogatják a Microsoft-Novell együttműködést
- IBM rendszerekre szabott, vegyes forráskódú szoftvercsomag a Novelltől
- A Novell műszaki vezetője lett "Az év legjobb technológiai szakembere"
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.