Ötéves a KPMG-BME Akadémia
Dr. Tomka János, a KPMG-BME Akadémia társelnöke, és az azt működtető KBA Oktatási Kft. ügyvezető igazgatója az egyik legfőbb eredménynek azt nevezte, hogy a speciális, többségében rövid kurzusok mára strukturált és egymásra épülő képzési programokat kínáló portfólióvá fejlődtek.
„Egyre nagyobb az igény – mind vállalati, mind közigazgatási megrendelőinktől – hogy a menedzsereknek komplex és hosszabb távú képzési programokat állítsunk össze. A pénzügyi, számviteli témák mellett leginkább a tudásmenedzsment, az értékesítésfejlesztés, a projektmenedzsment és a kommunikáció területeken nőtt az érdeklődés az átfogó kurzusok iránt.”
Tomka János az elmúlt év eredményei között említette, hogy „Harvard Fórum a KPMG-BME Akadémián” néven üzleti klub indult, amelynek keretében negyedévente a Harvard Businessmanager című szaklap egy-egy aktuális tanulmányát vitatják meg a résztvevők.
A kihívásokról szólva Tomka János az állandó megújulás képességét emelte ki. „Egyszerre kell megfelelnünk a tudást stratégiai eszköznek, hosszú távú befektetésnek tekintő elvárásoknak, valamint azoknak, melyek a tudást taktikai eszköznek tekintik, és azonnal hasznosítható erőforrásként kívánják használni.”
Tomka szerint ennek megfelelően, a jövőbeni menedzsment-képzés egyik legfőbb vezérelve, hogy a bevált technikákon (motiválás, tárgyalástechnika, prezentációs képességek) túl egészen újszerű kompetenciákat is tanítani kell – ilyen például a befolyásolás pozíció nélkül, vagy az együttműködés.
„A jövőben éppen az jelenthet versenyelőnyt, ha a versenyre kondicionáltak képesek az együttműködésre, és képesek tanulni a legkiválóbb versenytársaktól” – mondta előadásában Tomka János.
A konkrét célok közül kiemelte, hogy a KPMG-BME Akadémia erősíteni kívánja regionális tevékenységét – a KPMG regionális szervezetében, valamint multinacionális cégek megrendelésében már eddig is szerveztek határon átnyúló képzéseket.
További cél a saját kutatási-fejlesztési potenciál fejlesztése – ez év tavaszán készült el az első felmérés, amelyet a KPMG-BME Akadémia a veszprémi Pannon Egyetemmel közösen készített a tudásmenedzsment hazai gyakorlatáról.
A KPMG vezérigazgatója, Robert Stöllinger azt hangsúlyozta, hogy a KPMG-BME Akadémia komoly szerepet játszik a KPMG ambiciózus üzleti stratégiájának megvalósításában – segíti, hogy a munkatársak elsajátítsák a legfrissebb szakmai és üzleti ismereteket, lehetőséget biztosít a vezető munkatársaknak a komoly presztízsű oktatói programokban való részvételre, valamint erősíti a KPMG ügyfélkapcsolatait és pozitív megítélését is.
Kapcsolódó cikkek
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!
- A vállalati csaló profilja
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Megkezdődött a VII. BME 24 órás Programozóverseny
- Lezajlott a VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny előválogató fordulója
- Nonstop programozóverseny: február 23-ig lehet jelentkezni
- A World Wide Web konzorcium tagja lett a Műegyetem
- VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.