Magyarországon magas az illegális szoftverhasználat

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 8. 08:15
Magyarországon az illegális szoftverhasználat mértéke 42 százalék, ami az európai átlagnál 7 százalékponttal magasabb - mondta Georg Herrnleben, a Business Software Alliance (BSA) szoftvergyártókat tömörítő szervezet Közép-Kelet-európai igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az igazgató hangsúlyozta: a régióban a BSA-nak Magyarország az egyik kulcsfontosságú állama, ezért is céljuk a szoftverkalózkodás mértékének csökkentése. Ismertetése szerint az illegalitási arány Ausztriában a legjobb, 26 százalékos, míg a szintén kulcsfontosságúnak tartott Oroszországban eléri a 80 százalékot. Az átlag Kelet-Közép-Európában 69 százalékos, 2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve.

Georg Herrnleben elmondta: a jövőben az iparágnak egymillió euró veszteséget okozó tevékenység visszaszorítása érdekében a hatóságokkal is együtt kívánnak működni, a leginkább érintett kis- és középvállalkozásoknak pedig segítséget nyújtanak. A BSA, amely Magyarországon évente több százezer eurót költ az illegális szoftverhasználat elleni harcra, azt reméli, hogy itt évente 2 százalékponttal csökken az arány.

A cél elérését azonban nehezítheti a magyar gazdaság helyzete: a tapasztalatok szerint a cégek a növekedő anyagi terhek miatt először informatikai kiadásaikat igyekeznek lefaragni. Az igazgató példaként megemlítette: a szintén gazdasági gondokkal küzdő Németországban kevesebb mint tíz év alatt 48 százalékról 27 százalékra tudták csökkenteni az illegalitási arányt. A BSA oktatással is segíteni kívánja a szoftverkalózkodás csökkenését: jövőre iskolákban szerveznek ismeretterjesztő órákat.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52