A Sony kivonul a plazma tv-k piacáról

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 5. 20:07
A Sony, amely eddig sem plazmatelevízióiról volt közismert, bejelentette, hogy az alacsony nyereségesség miatt teljes egészében kivonul az említett termékek piacáról.
A japán elektronikai óriáscég 2004-ben még mintegy háromszázezer plazmatévét értékesített, tavaly azonban már csak alig százezret. A vállalat idén év elején ki is vonta ezeket a készülékeit az amerikai piacról, most pedig teljesen és végleg abbahagyja a plazma megjelenítős modellek forgalmazását. A döntés fő oka az, hogy a Sony nem rendelkezik saját plazma-paneleket gyártó üzemmel, így ezeket másoktól kénytelen megvásárolni, ami jelentős mértékben csökkenti a termékek által hozott nyereséget.

A cég már évek óta LCD (Bravia) és hátsó megvilágítású (SXRD) termékeire helyezi a fő hangsúlyt, míg a plazmatévék inkább csak a teljesség igénye miatt szerepeltek kínálatában. A Sony legújabb, nyolcadik generációs LCD paneleket előállító üzeme jövőre kezdi meg a termelést, és várhatóan 50 ezer nagyméretű üveg-szubsztrátumot kezel majd havonta. A gyártó 2007-ben az ideinél 33%-kal több, nyolcmillió darab LCD tv-t és monitort szeretne értékesíteni.
Kulcsszavak: televízió Sony

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36