A Walkman telefonoknak köszönhetően közel megduplázta nyereségét a Sony Ericsson

Milkovits Gábor, 2006. július 16. 08:33
A Sony Ericsson az idei második negyedévben közel megkétszerezte nyereségét az egy évvel korábbi eredményhez képest, amiben döntő szerepük volt a zeneközpontú Walkman mobiltelefonoknak.
A svéd-japán vegyes vállalat 143 millió euró tiszta nyereséget produkált idén április 1. és június 30. között, ami 91%-kal magasabb, mint az egy évvel korábbi 75 millió eurós profit. Az eladásokból származó összbevétel 2,27 milliárd euró volt a vizsgált időszakban, 41%-kal több mint 2005. második három hónapjában. Az eladott telefonok mennyisége eközben 33%-kal, 11,8 millióról 15,7 millióra emelkedett. Ezen belül a Walkman mobilok száma 3,9 millió volt, míg az idei első negyedévben ez a mennyiség még csak 2,5 millióra rúgott. Miles Flint vezérigazgató elmondta, hogy az első modell forgalomba hozatala óta eddig összesen mintegy tízmillió Walkman telefont értékesítettek.

A kedvező helyzet miatt a Sony Ericsson a negyedéves eredményről szóló beszámolóval egy időben felfelé módosította a teljes mobiltelefonos piacra vonatkozó éves előrejelzését: eszerint az idén a korábban prognosztizált 900 millió helyett 950 millió készüléket fognak idén értékesíteni világszerte.

eMAG: Elérhető az ingyenes kiszállítást és exkluzív kedvezményeket kínáló előfizetéses szolgáltatás

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 21:18

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Új magyar fejlesztésű AI szoftver írja át a nemzetközi üzleti világot a vendéglátóiparban

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 20:19

Már Magyarországon is elérhető az eMAG Genius hűségprogram

Az eMAG elindította Magyarországon a Genius nevű előfizetéses hűségprogramját, amelyen keresztül többek között ingyenes szállítást és heti dedikált kedvezménykampányokat kínál. Az eMAG Genius előfizetői több mint hatmillió – Genius jelvénnyel ellátott – termékre vonatkozóan vehetik igénybe az előfizetést, amelyek az eMAG, és a Marketplace platformon működő partnerkereskedők kínálatában érhetők el.

2024. május 27. 19:05

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17